Davis-kupa: Mindenki hadra fogható a selejtezőben – Nagy Zoltán

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 16:07
Nagy Zoltán és Marozsán Fábián (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar férfi teniszválogatott valamennyi tagja hadra fogható a jövő pénteken és szombaton Németország ellen sorra kerülő, tatabányai Davis-kupa-selejtező előtt.

 

Nagy Zoltán kapitány az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában szerdán elmondta, az a cél, hogy megnehezítsék az esélyesebb ellenfél dolgát.

„Tavaly is telt ház volt Tatabányán, idén is az lesz. A közönség számunkra a hatodik játékos, és ezúttal is számítunk mindenkire” – jelentette ki a szakvezető. 

„Piros Zsombor egy belgiumi challengeren versenyez éppen, a többiek itthon vannak. Most a regenerálódásé a főszerep, átmozgató edzések zajlanak, mindenki rendben van. Marci kisebb csípősérülése után tegnap járt kontroll MR-en, Fábiánnak volt egy kis húzódása a közelítő izmában, de semmi komoly.”

A kapitány Fucsovics Mártont, Marozsán Fábiánt, Piros Zsombort, Valkusz Mátét és Füle Mátyást nevezte az összecsapásra. A németek keretébe Michael Kohlmann kapitány Alexander Zverev mellett Jan-Lennard Struffot, Dominik Koepfert, Kevin Krawietzet és Tim Pützöt jelölte.

„A németek legjobbja, Zverev második is volt a világranglistán, olimpiai címvédő, és kétszeres ATP-világbajnok. Most az Australian Openen még versenyben van, de ő már hozzá van szokva ehhez a ritmushoz, és pár nap átállás elég lehet neki” – fejtette ki Nagy Zoltán, hozzátéve, a csapat hétfőn utazik Tatabányára, a párharc sorsolását pedig jövő csütörtökön tartják.

Németország eddig háromszor (1988, 1989, 1993) ért a csúcsra a Davis-kupában. Magyarországon legutóbb 1978-ban játszott a két válogatott, akkor a hazaiak 3–2-re nyertek Taróczy Balázs vezérletével. Öt éve Frankfurtban a németek győztek, akik összesítésben 4–2-re vezetnek.

A tatabányai párharc győztese továbbjut a finálé 16 csapatos csoportkörébe, a vesztes pedig osztályozót vív ősszel.

TENISZ
Davis-kupa, selejtező
Február 2., péntek
14.45: nyitóünnepség
15.00: két egyéni mérkőzés
Február 3., szombat
13.00: egy páros és két lehetséges egyéni mérkőzés

Legfrissebb hírek

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Australian Open-győztes került be a magyarok elleni Davis-kupa-csapatba

Tenisz
2026.01.31. 09:29

„Történelmi összecsapás előtt” – Kecskeméten tart előadást Bardóczky Kornél, Piros Zsombor és Sávolt Attila

Tenisz
2026.01.29. 09:41

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55

Australian Open: kettő nullás hátrányból fordított Medvegyev Marozsán Fábián ellen Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.23. 05:58

Fucsovics Márton kikapott Bubliktól az Australian Openen

Tenisz
2026.01.21. 10:23
Ezek is érdekelhetik