Davis-kupa: Zverev a betegsége ellenére is ott lesz Tatabányán

2024.01.26. 18:18
Zverev ott lesz Tatabányán (Fotó: Getty Images)
Betegsége és ötszettes elődöntős veresége ellenére nem tervezi lemondani szereplését a német Davis-kupa-csapatban Alexander Zverev.

Az olimpiai bajnok teniszező az Australian Openen az orosz Danyiil Medvegyevvel szemben búcsúzott drámai körülmények között – két megnyert játszmát követően a harmadik rövidítésében 5–4-re vezetett –, aztán a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta a német újságíróknak, hogy jövő héten Tatabányára utazik a Dk-összecsapásra.

Ahogyan a magyar szövetség beszámolója fogalmaz, van, aki ezt kétkedéssel fogadta, tudva, hogy Zverevnek 38 fokos láza volt péntek este, valamint vérhólyagok miatt több injekciót is kapott a lábába.

A magyar csapat jövő pénteken és szombaton fogadja a németeket.

Németország eddig háromszor (1988, 1989, 1993) ért a csúcsra a Davis-kupában. Magyarországon legutóbb 1978-ban játszott a két válogatott, akkor a hazaiak 3:2-re nyertek Taróczy Balázs vezérletével. Öt éve Frankfurtban a németek győztek, akik összesítésben 4–2-re vezetnek.

A tatabányai párharc győztese továbbjut a finálé 16 csapatos csoportkörébe, a vesztes pedig osztályozót vív ősszel.

A program:
február 2., péntek:
14.45 nyitóünnepség
15.00 két egyéni mérkőzés
február 3., szombat:
13.00 egy páros és két lehetséges egyéni mérkőzés

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: párosban is sikerrel jártunk, Magyarország szettet sem veszítve 4–0-ra legyőzte Luxemburgot

Tenisz
2026.09.19. 16:47

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45