Marozsán után Fucsovics is a nyolcaddöntőben búcsúzott Dohában

2024.02.21. 16:41
Fucsovics Márton három szettben búcsúzott Dohában (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton a nyolcaddöntőben búcsúzott az 1.4 millió dollár (506 millió forint) összdíjazású dohai kemény pályás férfi tenisztornán.

 

A világranglistán 80. magyar játékos hétfőn 6:1, 6:3-ra megverte a spanyol Roberto Bautistát, majd a 16 között Alekszandr Bublik (21.) következett. A 26 éves kazah tornát nyert Montpellier-ben, előzőleg a rotterdami nyolcaddöntőben kikapott a kanadai Milos Raonictól, az Australian Openen pedig már az első fordulóban búcsúzott. Fucsovics és Bublik párharcában utóbbi vezetett 4–1-re, legutóbb 2022-ben, Wimbledonban találkoztak, ahol a kazah nyert.

A hatodik csatában a nyíregyházi teniszező két brékkel 4:1-re ellépett, és noha egyszer ő is elvesztette az adogatását, 37 perc elteltével sima szervagémmel hozta a szettet. Bublik hasonlóan magabiztosan hozta a második játszmát. A mindent eldöntő harmadik szettet Fucsovics brékkel kezdte, de ellenfele azonnal visszajött, és 4:4-nél újra elvette az adogatását, majd kiszerválta a meccset.

A nyolcaddöntő másik magyar résztvevője, Marozsán Fábián korábban kétszettes vereséget szenvedett a második kiemelt orosz Karen Hacsanov ellen.

ATP-TORNA, DOHA
NYOLCADDÖNTŐ
Alekszandr Bublik (kazah, 4.)–Fucsovics Márton 2:6, 6:3, 6:4
Korábban
Karen Hacsanov (orosz, 2.)–Marozsán Fábián 6:4, 7:5

Tenisz
2024.02.21. 14:32

Marozsán két szoros szettben kikapott Hacsanovtól Dohában

Fucsovics Márton a negyedik helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublikkal csap össze.

 

 

Legfrissebb hírek

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
2026.08.11. 09:27

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55