Dimitrov két szettben legyőzte Alcarazt a miami tenisztorna negyeddöntőjében

B. D. K.B. D. K.
2024.03.29. 07:49
Dimitrov borította a papírformát, így nem az első négy kiemelt vív meg egymással a négy között (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
Csütörtök este – magyar idő szerint már pénteken – játszották le a Miamiban zajló ATP 1000-es kemény pályás tenisztorna utolsó negyeddöntőjét, amelyen meglepetésre az első helyen kiemelt spanyol Carlos Alcaraz két szettben kikapott a 11. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovtól.

Carlos Alcaraz mindkét játszmában kétszer is elbukta az adogatását, és csupán egyszer tudott brékelni, a másodikban. Grigor Dimitrov 1 óra 34 perc alatt jutott a legjobb négy közé, ahol a Marozsán Fábiánt legyőző, negyedik helyen kiemelt német Alexander Zverevvel mérkőzik meg.

A MECCSLABDA

A másik ágon már korábban érvényesült a papírforma, a második kiemelt olasz Jannik Sinner és a harmadik kiemelt, címvédő orosz Danyiil Medvegyev küzdhet meg a döntőért.

A nőknél lejátszották a második elődöntőt is, a 14. helyen kiemelt orosz Jekatyerina Alekszandrova két szettben kikapott Danielle Collinstól, így az idény végén visszavonuló amerikai készülhet a Jelena Ribakina elleni fináléra.

TENISZ
ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (kemény pálya, 8.995 millió dollár)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
Dimitrov (bolgár, 11.)–Alcaraz (spanyol, 1.) 6:2, 6:4

Korábban
Medvegyev (orosz, 3.)–Jarry (chilei, 22.) 6:2, 7:6 (9–7)
Sinner (olasz, 2.)–Machác (cseh) 6:4, 6:2
Zverev (német, 4.)–Marozsán 6:3, 7:5

ELŐDÖNTŐ
Péntek, 20.00: Medvegyev–Sinner (Tv: Match4)
Szombat, 0.00: Dimitrov–Zverev (Tv: Match4)

WTA 1000-ES TORNA, MIAMI
NŐI EGYES
ELŐDÖNTŐ
Collins (amerikai)–Alekszandrova (orosz, 14.) 6:3, 6:2

Korábban
Ribakina (kazah, 4.)–Azarenka (fehérorosz, 27.) 6:4, 0:6, 7:6 (7–2)

DÖNTŐ
Szombat, 17.30: Collins–Ribakina

 

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
17 órája

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
20 órája

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2026.06.26. 20:31

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22
Ezek is érdekelhetik