Marozsán Fábián újra Carlos Alcarazzal játszana

Vágólapra másolva!
2024.03.10. 13:28
Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
A volt világelső Carlos Alcarazzal is összecsaphat a nyolcaddöntőben Marozsán Fábián az Indian Wells-i tenisztorna férfiversenyén.

A világranglistán 58. játékos a magyar szövetség közösségi oldalán azt írta, hogy először jár a kaliforniai sivatagban, és nagyon élvezi a pazar környezetet.

„Igazi teniszparadicsom, amelyet az ötödik Grand Slamként is szoktak emlegetni – mondta a 24 éves Marozsán, majd rátért második fordulós meccsére, melynek során a 24. helyen kiemelt chilei Nicolas Jarryt búcsúztatta 3:6, 7:5, 6:4-gyel. – Az ellenfelem a második szett közepéig nagyon jól játszott, aztán egy hosszú gémben visszabrékeltem, és amikor utána átnéztem a túloldalra, picit fáradtabbnak tűnt, mintha elment volna a kedve a játéktól. Próbáltam minél stabilabban ütni, és szép lassan sikerült megfordítanom a meccset.”

A Hajdúszoboszló SE sportolójára – aki az amerikai szupertorna egyetlen magyarja – a 32 között a világranglistán 65. brazil Thiago Seyboth Wild vár.

„A következő ellenfelem a selejtezőből jött, így már négy győzelme van, és legutóbb a 15. kiemelt Karen Hacsanovot verte simán. Remélem, ellenem azért már picit fáradtabb lesz” – jelentette ki Marozsán, aki egy újabb siker esetén a kétszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcarazzal is összecsaphat a 16 között.

„Már csak ezért is örülnék a győzelemnek, mert úgy összejöhetne egy visszavágó Alcarazzal” – utalt arra, hogy tavaly májusban, pályafutása eddigi csúcspontjaként óriási meglepetésre legyőzte Rómában a spanyol sztárt.

Marozsán és Seyboth Wild találkozója magyar idő szerint 19 órakor kezdődik Indian Wellsben.
 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
21 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Alcaraz csatlakozott Zverevhez az elődöntősök között az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 12:55

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Aus. Open: Szabalenkának nehéz meccse volt, de sem ő, sem Alcaraz nem vesztett még szettet

Tenisz
2026.01.23. 09:35
Ezek is érdekelhetik