Tenisz: Sütő Csilla bekerült az európai szövetség elnökségébe

Vágólapra másolva!
2024.03.28. 11:10
Sütő Csilla bekerült az európai szövetség elnöki testületébe (Fotó: huntennis.hu)
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) főtitkárának, Sütő Csillának a személyében már magyar tagja is van az Európai Teniszszövetség (Tennis Europe) nyolctagú elnökségének.

Az MTSZ tájékoztatása szerint a kontinentális szervezet éves közgyűlésén, Portorozban 44 szavazattal választották be Sütő Csillát a testületbe, a mandátuma 2028-ig szól. A nyolc helyre 17-en pályáztak, a kétnapos eseményen a 48 tagországból 140 képviselő volt jelen.

A Tennis Europe élére Ivo Kaderka helyett a dán Henrik Thorsoe Pedersen került. Az insidethegames.biz honlap szerint az európai szövetséget 2020, a cseh tagszervezetet pedig 1998 óta irányító Kaderka csalás, illetve az állami támogatásokkal való visszaélés miatt nemrég előzetes letartóztatásba került Prágában. Ha bűnösnek találják, tízéves börtönbüntetést is kaphat.

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
22 órája

Tenisz: Nemcsek Gréta juniorversenyt nyert Ausztriában

Utánpótlássport
2026.01.26. 11:20

Sinner esélyt sem adott hazai pályán versenyző ellenfelének Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.22. 11:05

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
2026.01.16. 06:43

Továbbra is öt magyar az első százban a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.01.05. 09:01

Australian Open: Gálfi Dalma szeretné „legyőzni a mumust”

Tenisz
2025.12.29. 17:27

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2025.12.27. 18:58

Máthé Gábor: Kijött a kemény felkészülés eredménye a siketlimpián

Tenisz
2025.12.09. 14:14
Ezek is érdekelhetik