Roland Garros: Gálfi sikerrel vette a selejtező első fordulóját

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.05.20. 13:01
Gálfi Dalma (Fotó: Kovács Péter, archív)
Gálfi Dalma győzni tudott a selejtező 1. fordulójában a francia nyílt teniszbajnokságon (Roland Garros).

A legfrissebb, hétfői világranglistán 147. Gálfi Dalmára a kínai Kao Hszin-jü (196.) várt a nyitányon, pályafutásuk során először néztek farkasszemet a felek. A kvalifikációban 32. helyen rangsorolt magyar teniszező 1:1 után kétszer is el tudta venni riválisa adogatójátékát. 1:4 után egy brékkel azonban zárkózni tudott a kínai rivális, a szett hajrájában aztán ismét Gálfi volt sikeres fogadóként, ezzel 38 perc után előnybe került.

A második szettben 4:4-ig mindkét játékos hozta saját szervagémjét, akkor Gálfi vesztett adogatóként játékot és bár ezután két játszmalabdát hárítani tudott, a harmadikkal élt a kínai: az 54 perces szett megnyerésével egyenlített.

A döntő játszma elején Gálfi tudott brékelni, 3:0 után viszont a kínai egyenlített. A következő három gém végül Gálfié lett, aki harmadik mérkőzéslabdájával tett pontot a közel két és fél órás összecsapás végére.

A főtáblás szerepléshez három meccset kell nyerni, a 128-as mezőnynek Marozsán Fábián és Fucsovics Márton alanyi jogon tagja.

Roland Garros, selejtező, 1. forduló
Nők
Gálfi Dalma (32.)–Kao Hszin-jü (kínai) 6:3, 4:6, 6:3
KÉSŐBB
Babos Tímea–Nuria Párrizas Díaz (spanyol) 6:4, 6:4

Férfiak
Vit Kopriva (cseh, 19.)–Valkusz Máté 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
13 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
14 órája

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Wimbledon: Gálfi Dalma búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.23. 15:41

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54
Ezek is érdekelhetik