Tenisz: már két magyar van a top 50-ben; Marozsán ismét karriercsúcsot döntött

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 09:39
Marozsán Fábián ismét javított (Fotó: Getty Images)
A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

Marozsán Fábián a második fordulóban búcsúzott a madridi 1000-es tornán, s így egy helyet lépett előre a két héttel ezelőtti pozíciójához képest, egyben pályafutása legjobbja a 36. hely.

Fucsovics Márton a múlt héten negyeddöntős volt Cagliariban, s bár erre a mérkőzésre nem tudott kiállni kisebb sérülése miatt, így is hármat előrelépett a korábbi helyezéséhez képest.

Az olimpiai részvételhez június 10-én kell – alapesetben – az első 56-ban lenni a világranglistán, ugyanakkor nemzetenként maximum négy játékos szerepelhet egyesben Párizsban, így további pozíciók is kvótát érhetnek majd.

A nőknél a legjobb magyar, Bondár Anna továbbra is a 95. Az első 200-ban rajta kívül a 15 helyet javító Udvardy Panna (136.), valamint Gálfi Dalma (141.) és Babos Tímea (196.) neve olvasható.

A férfiaknál változatlanul a szerb Novak Djokovics vezet – immár 424. hetét kezdi elsőként karrierje során –, a nőknél pedig a lengyel Iga Swiatek áll az élen.

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
13 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
16 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
22 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
23 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik