Novak Djokovics is indul a párizsi olimpián – hivatalos

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 08:27
Novak Djokovics ott lesz az olimpián (Fotó: Getty Images)
A Szerb Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy a teniszező Novak Djokovics is indul a párizsi olimpián.

A szerbek 24-szeres Grand Slam-bajnoka a 2008-as pekingi játékokon bronzérmes volt, s az idén az ötödik olimpiáján léphet pályára a francia fővárosban.

A 37 éves Novak Djokovics két hete térdműtéten esett át a francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntője előtt, a jobb térdében keletkezett részleges szalagszakadás miatt nem tudott kiállni a norvég Casper Ruud elleni mérkőzésre, valamint kénytelen kihagyni a wimbledoni tornát.

Az ötkarikás játékok teniszversenyei július 27-én kezdődnek a Roland Garros salakpályáin, Djokovics pedig év elején bejelentette, hogy idei legfontosabb célja a Grand Slamek mellett az olimpiai aranyérem, amely még hiányzik a gyűjteményéből.

A nyári játékokon a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes, spanyol Rafael Nadal szintén ott lesz.

 

Legfrissebb hírek

Kettős svéd siker a női síatlon-versenyen

Téli olimpia 2026
11 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
1 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
7 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20
Ezek is érdekelhetik