Piros Zsombor kikapott a wimbledoni torna selejtezőjének első fordulójában

2024.06.24. 21:04
A világranglista 183. helyét elfoglaló magyar teniszező döntő szett rövidítésben maradt alul a 130. helyen álló Stefano Napolitanóval szemben.

 

A 24 éves magyar – aki tavaly a kvalifikáció harmadik köréig jutott a londoni Grand Slam-versenyen – remekül kezdett, két brékkel 5:0-ra elhúzott, és 22 perc elteltével már szettelőnyben volt. A folytatás az olaszé volt, aki 2:2 után már nem vesztett gémet, és 25 perc alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonásban Piros 2:1-nél brékelt, a 29 éves ellenfél viszont 4:4-nél utolérte, majd a magyar 5:4-nél a meccsért adogatott, de nem járt sikerrel. A fordulatos, 1 óra 47 percig tartó találkozó a 10 nyert pontig tartó döntő rövidítésbe torkollott, amelyben egy hajszálnyival Napolitano volt jobb. 

Kedden magyar részről Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna is bemutatkozik a wimbledoni selejtezőben.

TENISZ, WIMBLEDON (50 millió font, fű)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Férfiak
Stefano Napolitano (olasz, 18.)–Piros Zsombor 1:6, 6:2, 7:6 (10–8)

 

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
20 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07