Tenisz: Gálfi És Udvardy is bejutott a Wimbledon selejtezőjének harmadik fordulójába

S. B.S. B.
2024.06.26. 19:47
Gálfi a főtábláért játszhat (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma és Udvardy Panna is bejutott a harmadik fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében.

A 18. helyen kiemelt Gálfi (128.) kedden az amerikai Hanna Changet (216.) búcsúztatta, szerdán pedig a török Ipek Özzel (260.) találkozott, s ugyan a hét bréket hozó első szettet elveszítette, utána lehengerlő játékkal fordított, és 1 óra 52 perc után ünnepelhette az 5:7, 6:1, 6:1-es győzelmet. Gálfi a főtábláért a nyolcadik helyen kiemelt szerb Olga Daniloviccsal (116.) csatázik majd.

A 30-adikként rangsorolt Udvardy (134.) - aki az első körben a szlovén Dalila Jakupovicot (213.) győzte le - a második fordulóban a horvát Tena Lukasszal (224.) mérkőzött, és simán, 70 perc alatt 6:2, 6:3-mal kerekedett felül. A kaposvári játékosnak a főtábláért a bolgár Gergana Topalova (229.) lesz majd az ellenfele.

Magyar részről a nőknél Bondár Anna (93.), valamint a férfiaknál Piros Zsombor (183.) egyaránt az első körben búcsúzott a kvalifikációban.

Az idény harmadik Grand Slam-tornájának főtábláján egyesben egyelőre két magyar indulása biztos, az Eastbourne-ben már kiesett Marozsán Fábián és az idehaza füvön edző Fucsovics Márton várja az elitmezőny pénteki sorsolását.

 

Legfrissebb hírek

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Csak öt játékot nyerve búcsúzott a Roland Garros bajnoka Torontóban

Tenisz
2026.08.08. 11:46

Stollárék párosa nyolcaddöntős a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 23:08

Udvardy és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.04. 09:41

Udvardy Panna továbbjutott Torontóban, Oszakával találkozik

Tenisz
2026.08.04. 08:28

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Tenisz: Udvardy Panna a negyeddöntőben búcsúzott Jászvásáron

Tenisz
2026.07.17. 20:28