Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a Jászvásáron zajló tenisztornán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.07.23. 12:56
Bondár Anna továbbjutott (Fotó: Török Attila, archív)
A nyolcadik kiemelt Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló salakpályás női tenisztornán.

A világranglistán elfoglalt 99. helyével a legjobb magyarnak számító Bondár Anna kedden a spanyol Marina Bassolsszal találkozott, akit tavaly Rómában három szettben győzött le.

A Hajdúszoboszló SE sportolójának ezúttal két játszma is elég volt a sikerhez, igaz, az elsőben nagy csatára késztette őt a WTA-rangsorban 122. helyen álló rivális. Bondár végül 7:5-re hozta az első játékrészt úgy, hogy háromszor vette el ellenfele adogatását. A folytatásban ismét háromszor sikerült brékelnie a magyar játékosnak, aki így 2 óra 12 perces küzdelemben győzte le a spanyol teniszezőt.

Bondárra a legjobb nyolc között a szerb Olga Danilovics és a román Anca Alexia Todoni nyolcaddöntőjének győztese vár majd.

A jászvásári torna selejtezőjében Szabanin Natália is indult, de ő alulmaradt a bolgár Gergana Topalovával szemben.

WTA-250-es tenisztorna, Jászvásár (267 ezer dollár, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Bondár Anna (8.)–Marina Bassols (spanyol) 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
6 órája

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
20 órája

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
2026.06.28. 18:56

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Bondár feladta, Udvardy jutott tovább a magyar teniszcsatából Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 16:52

Serena Williams egyesben is visszatér, indul Wimbledonban

Tenisz
2026.06.21. 21:18

Nem bírt a harmadik kiemelttel, Bondár Anna búcsúzott Nottinghamben

Tenisz
2026.06.15. 16:05

Bondár és Gálfi javított, Udvardy és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.15. 10:14
Ezek is érdekelhetik