Marozsán két meccslabdáról kikapott Montréalban

2024.08.07. 11:40
Marozsán kikapott Kanadában (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián két mérkőzéslabdáról kikapott a spanyol Pablo Carreno Bustától a 6.8 millió dollár összdíjazású montréali kemény pályás férfi tenisztorna 1. fordulójában.

A világranglistán 49. játékos keddi ellenfele csak 799. volt az ATP-rangsorban, mivel könyöksérülése miatt sokat kihagyott, és védett ranglistával indult Kanadában, korábban a top 10-ben is megfordult. Első találkozójuk rendkívül küzdelmes első szettjének rövidítésében a 33 éves ellenfélnek három játszmalabdája volt, de végül a Hajdúszoboszló SE sportolója került szettelőnybe. A folytatásban Marozsánnak 5:2-nél és 5:4-nél is meccslabdája volt adogatóként, de egyikkel sem tudott élni. Ez a játszma is tie-breakbe torkollott, amelyben a magyar teniszező két pontra volt a diadaltól, de a US Openen kétszer is elődöntős Carreno Busta egyenlített.

Az utolsó felvonásban a 24 éves magyar – aki a párizsi olimpián is az első körben búcsúzott – kétszer is elvesztette az adogatását, ami a mérkőzésbe került, a fordulatos összecsapás 2 óra 40 percig tartott.

ATP-MONTRÉAL (6.8 millió dollár, kemény pálya)
1. forduló (a 32 közé jutásért)
Pablo Carreno Busta (spanyol)–Marozsán Fábián 6:7 (8-10), 7:6 (8-6), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
20 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56