Gálfi Dalma kiesett a pekingi tenisztorna nyitó körében

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 11:56
Gálfi Dalma kiesett (Fotó: Getty Images, archív)
Gálfi Dalma a nyitó körben búcsúzott a 8.96 millió dollár összdíjazású kemény pályás pekingi női tenisztornán.

A világranglistán 143. Gálfi Dalma két győzelemmel jutott fel a selejtezőből a 128-as főtáblára, ahol szerdán az amerikai Katie Volynetsszel került szembe. Korábbi egyetlen találkozójukat a balatonfüredi sportoló nyerte füvön, a 2022-es ilkleyi ITF-tornán Angliában.

A második csatában a 26 éves magyar 1:1-nél öt bréklabdát is elszalasztott, majd 2:3-nál egy 19 labdamenetes gémben elvesztette az adogatását. Sikerült azonban utolérnie ellenfelét, az újabb brék viszont a lehető legrosszabbkor, az ukrán származású rivális szettlabdájánál következett be.

A folytatásban Gálfi 1:1-ig tartotta a lépést a 22 éves kaliforniaival, aki innentől besöpörte a meccset, a találkozó 1 óra 54 percig tartott.

A kínai fővárosban versenyez a WTA-rangsorban 90. Bondár Anna is, akire a nyitó körben a román Jaqueline Cristian (80.) vár.

Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért)
Katie Volynets (amerikai)–Gálfi Dalma 7:5, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik