Marozsán villámgyőzelemmel nyolcaddöntős a hangcsoui tenisztornán

K. B./MTIK. B./MTI
2024.09.18. 10:46
2024 US Open - Day 4
Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Kínában (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián villámgyőzelmet aratott a nyitókörben a kínai Hangcsouban zajló, egymillió dollár összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán.

A világranglistán elfoglalt 49. helyével a legjobb magyarnak számító játékos kedden a 87. helyezett Luca Nardival találkozott, korábbi egyetlen összecsapásukat a Hajdúszoboszló SE sportolója nyerte tavaly Cagliariban, salakon. 

A 21 éves olasz játékos az idén vetette meg a lábát a felnőttmezőnyben, de a Grand Slam-tornákon csak az első fordulóig jutott, és az utóbbi tíz mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg. A hetedik helyen kiemelt Marozsán Fábián a US Open második körében Danyiil Medvegyev ellen elvesztett meccs óta, azaz három hete nem versenyzett, és vasárnap érkezett meg a Sanghaj melletti, tízmilliós Hangcsouba. 

A szerdai csatában nem látszott meg a kihagyás a 24 éves magyaron, aki bréklabdát hárítva kétszer is elvette Nardi adogatását, 20 perc után 5:0-ra vezetett, majd fogadóként hozta a 31 perces szettet dühöngő-csapkodó riválisa ellen. 

A folytatásban a pesarói teniszező a kilencedik gémben iratkozott fel az eredményjelzőre, majd visszabrékelt, és innentől egy időre kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. Marozsán azonban ismét brékelt, pontos játékkal 5:2-re ellépett, és a hatodik brékjével lezárta a 70 perces meccset. 

„Először járok Hangcsouban, nagyon tetszik, és a centerpálya is csodálatos – nyilatkozta Marozsán a pályán. – Még nem tudom, hogy ki lesz a következő ellenfelem, mert az ő mérkőzésük még hátravan, de remek mezőny jött össze itt. Ezzel együtt jó formában érzem magam, és remélem, sikerrel veszem a következő akadályt is.” 

Marozsán a nyolcaddöntőben az ausztrál Rinky Hijikatával (81.) vagy a bosnyák Damir Dzumhurral (86.) találkozik. 

ATP 250-ES TORNA, HANGCSOU (kemény pálya, 1 081 395 dollár összdíjazás)
Egyes
A 16 közé jutásért
Marozsán Fábián (7.)–Luca Nardi (olasz) 6:0, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
2026.08.11. 22:33

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
2026.08.11. 09:27

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20