Fucsovics: Életem végéig emlegetni fogom, hogy játszhattam Nadallal

2024.10.11. 11:52
Fucsovics Márton és Rafael Nadal (Fotó: Árvai Károly)
Fucsovics Márton örül, hogy az olimpián megmérkőzhetett a visszavonulását csütörtökön bejelentő Rafael Nadallal, mert így játszhatott a nagy hármas mindegyikével, Roger Federer és Novak Djokovics után a spanyol klasszissal is.

 

A 22-szeres Grand Slam-győztes, 38 éves teniszező a közösségi médiában közölte, a novemberi Davis-kupa-döntőt követően felhagy a profi sporttal.

„Szomorú vagyok, hogy visszavonul a tenisz egyik legnagyobb legendája, a salakkirály – mondta az M1 aktuális csatornának Fucsovics. – Mindent elért a teniszben, amit lehetett. Örülök, hogy játszhattam vele, az idén összejött az olimpián, meg is szorongattam, jó meccset játszottunk.”

A 32 éves magyar teniszező és Nadal az első fordulóban csapott össze Párizsban, a spanyol nagy csatában nyert 6:1, 4:6, 6:4-re, ezzel a 32 közé jutott.

„Federer és Djokovics után már csak Nadal hiányzott. Összejött az olimpia első körében, mondhatni, rossz sorsolás volt, viszont abból a szempontból jó, hogy játszhattam vele – tette hozzá, majd úgy folytatta: – Federer abbahagyta, most Nadal is, lassan Djokovicson a sor, de jönnek a fiatalok, fejlődik a tenisz.”

Fucsovics 11 éves korában egy dél-afrikai versenyen látta először az akkor 17-18 éves Nadalt, akin már akkor látszott, hogy még nagy dolgokat fog elérni.

A magyar teniszező az Instagram-oldalán az olimpián készült közös fényképükkel reagált Nadal bejelentésére.

„Biztos, hogy életem végéig emlegetni fogom, hogy játszhattam Nadallal, de ne felejtsük el Federert és Djokovicsot sem! Nagy élmény volt velük játszani” – szögezte le.

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
4 órája

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
4 órája

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
18 órája

Fucsovics és Marozsán a harmadik körben egymással is találkozhat Wimbledonban

Tenisz
2026.06.26. 12:17

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58
Ezek is érdekelhetik