Tenisz: Piros és Bondár egy lépésre a stockholmi és a ningpói főtáblától

Vágólapra másolva!
2024.10.12. 15:48
Piros Zsombor (Fotó: Getty Images)
Piros Zsombor a stockholmi férfi, Bondár Anna a ningpói női tenisztorna selejtezőjének 1. fordulóját vette sikerrel szombaton.

A világranglistán 247. Piros a svédországi, 690 ezer euró (277 millió forint) összdíjazású kemény pályás viadal kvalifikációjának nyitányán a szlovák Lukas Kleinnel (119.) csapott össze, s szetthátrányból fordítva, kereken két óra alatt 6:7 (5–7), 6:2, 6:3-ra nyert.

Piros a főtábláért a svájci Marc-Andrea Hüslerrel (156.) mérkőzik majd vasárnap.

A nőknél a legelőkelőbben jegyzett magyar, Bondár Anna (92.) továbbra is Kínában versenyez, ezúttal a ningpói kemény pályás viadalon szerepel, ahol a selejtező első fordulójában a hazai színekben induló Jao Hszin-hszin (277.) elleni, 6:7 (4–7), 6:3, 6:2-es győzelemmel mutatkozott be.

A kvalifikációban hetedik helyen kiemelt Bondár a főtábláért a negyedikként rangsorolt ausztrál Olivia Gadeckivel (83.) találkozik szintén vasárnap.

 

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
9 órája

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
2026.02.04. 22:14

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
2026.02.03. 21:36

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
2026.02.03. 18:51

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2026.02.03. 12:26

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50
Ezek is érdekelhetik