Négy selejtezős került a negyeddöntőbe a tenisz magyar bajnokságon

2024.12.19. 18:24
Jilly Ádám is nyert (Fotó: Facebook/Hungarian Tennis)
A férfiaknál három, a nőknél pedig egy, a selejtezőben indult játékos került be a pénteki negyeddöntőbe a Balatonfüreden zajló tenisz magyar bajnokság csütörtöki nyitó napján.

 

A férfiaknál Kisantal Botond, Makk Péter, Kincses Kolos és Jilly Ádám csatlakozott a legjobbakhoz a múlt hétvégén a budapesti Nemzeti Edzésközpontban rendezett kvalifikációban, s közülük Makk, Kincses és Jilly sikerrel vette csütörtökön a nyolcaddöntőt is a balatonfüredi Forrás Sportparkban.

Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Piros Zsombor és Fajta Péter csak a nyolc között kapcsolódik majd be a küzdelmekbe. Fucsovics Jillyvel kerül szembe, Pirosra Makk vár, Marozsán Kincsessel csap össze, míg Fajta ellenfele Boros Attila lesz. Az első helyen kiemelt Marozsán és a másodikként rangsorolt Fucsovics csak a vasárnapi fináléban találkozhat.

A nőknél Bondár Anna, Gálfi Dalma, Babos Tímea és Tóth Amarissa erőnyerő, azaz csak pénteken kezdi meg szereplését. A csütörtöki nyolcaddöntőben Varga Viktória volt az egyetlen selejtezős, aki a nyolc közé tudott jutni, ott majd Bondár Anna lesz az ellenfele. A korosztályos válogatott Nemcsek Gréta készülhet Tóth Amarissa ellen, Nagy Adrienn ellenfele a negyeddöntőben Babos Tímea lesz, míg Gálfi Dalma Bíró Melindával csap össze az elődöntőért.

A kemény pályán sorra kerülő torna összdíjazása 20 millió forint, a győztes négymilliót kap.

TENISZ, MAGYAR BAJNOKSÁG, BALATONFÜRED
Nyolcaddöntő
Férfiak
Makk Péter–Füle Mátyás 6:3, 6:4
Boros Attila–Kisantal Botond 6:3, 6:4
Jilly Ádám–Kis Balázs 6:4, 6:2
Kincses Kolos–Madarász Gergely 6:3, 6:3

Nők
Nagy Adrienn–Benke-Giosanu Izabella 6:2, 6:1
Bíró Melinda–Molnár Kitti 7:6 (7–3), 6:3
Varga Viktória–Bartha Panna 3:6, 6:4, 10–5 – döntő rövidítés
Nemcsek Gréta–Wiandt Viktória 6:2, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
3 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
22 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07