A sirálytoll sem zavarta meg, Zverev újra elődöntős az Australian Openen

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.21. 07:57
Alexander Zverev harmadszor jutott elődöntőbe az Australian Openen (Fotó: Getty Images)
Alexander Zverev jutott be elsőként a legjobb négy közé az Australian Openen, miután négy szettben elbúcsúztatta az amerikai Tommy Pault.

Alexander Zverev meggyőző játékkal jutott el a negyeddöntőig az Australian Openen, hiszen az első három mérkőzését három játszmában nyerte meg, csak a nyolcaddöntőben veszített el egy szettet Ugo Humbert-rel szemben.

Az első szettben 5:5-nél Zverev elbukta az adogatását, de a következő játékot megnyerte fogadóként, így jöhetett a tie-break. Ott a német hozta a saját adogatásait, Paul pedig három szerváját elbukta.

A második felvonást egy közjáték zavarta meg: egy sirálytoll repült a pályára, emiatt Nacho Forcadell székbíró az egyik pont megismétlését rendelte el. Zverev, aki brékhátrányban volt, kiakadt ezen.

„Egy toll? Egymillió van a pályán” – reklamált a német.

A második kiemelt végül 5:2-es hátrányból, ismét tie-breakben húzta be a szettet, de Paul a harmadikban csak két játékot engedélyezett ellenfelének. Az utolsó játszmában viszont Zverev dominált, és 2020, valamint 2024 után ismét elődöntőt vívhat az Australian Openen. Ellenfele Novak Djokovics vagy Carlos Alcaraz lesz.

Paula Badosa pedig élete első Grand Slam-elődöntőjére készülhet, miután két szettben nyert Coco Gauff ellen. Pedig nemrég kevés jel mutatott arra, hogy a spanyol ilyen sikert ér el, hiszen hátproblémái miatt keveset tudott versenyezni, és visszacsúszott a 140. helyre a világranglistán. 2024 végére azonban ismét formába lendült.

Gauff 13 győzelem után kapott ki újra. Az elődöntőben a címvédő, első kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka vagy az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova lesz Badosa ellenfele.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (96 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
NEGYEDDÖNTŐ
Férfiak
Zverev (német, 2.)–Paul (amerikai, 12.) 7:6 (7–1), 7:6 (7–0), 2:6, 6:1
Nők
Badosa (spanyol, 11.)–Gauff (amerikai, 3.) 7:5, 6:4

 

 

 

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
13 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
15 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
16 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
21 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50
Ezek is érdekelhetik