Australian Open: a világelső Sinner és a Marozsánt búcsúztató Sonego is negyeddöntős

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.20. 08:44
Jannik Sinner már negyeddöntős Melbourne-ben (Fotó: Getty Images)
Jannik Sinner és Lorenzo Sonego is négy szettben nyert az Australian Open 4. fordulójában.

Igencsak zaklatott meccset vívott egymással Jannik Sinner és Holger Rune: a harmadik szettben a világelső olaszt és a 13. kiemelt dánt is ápolni kellett, ráadásul a hálóval is gondok akadtak.

Sinner az első szettet 6:3-ra megnyerte, majd ugyanannyira elveszítette a másodikat, a harmadikban pedig az ápolása előtt több bréklabdát is hárítania kellett. A kényszerszünet után feljavult a játéka, ehhez az is kellett, hogy Rune 16 ki nem kényszerített hibát üssön a mérkőzés során. Sinner a győzelme után készülhet a De Minaur–Michelsen mérkőzés győztese ellen.

A korábban Marozsán Fábiánt búcsúztató Lorenzo Sonego is ott van a nyolc között, az olasz teniszező a 19 éves Learner Tient búcsúztatta. Ezzel véget ért a selejtezőből érkező amerikai játékos tündérmeséje, aki győzelme esetén Goran Ivanisevic 1989-es menetelése óta a legfiatalabb teniszező lett volna a negyeddöntőben.

A hölgyeknél búcsúzott a 6. helyen kiemelt, két évvel ezelőtt ugyanitt döntőt játszó Jelena Ribakina, aki Madison Keystől kapott ki. Az adelaide-i tornát megnyerő, így már kilenc mérkőzés óta veretlen amerikai Elina Szvitolinával találkozik a negyeddöntőben.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (96 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFIAK
Sinner (olasz, 1.)–Rune (dán, 13.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:2
Sonego (olasz)–Tien (amerikai) 6:3, 6:2, 3:6, 6:1
NŐK
Keys (amerikai, 19.)–Ribakina (kazah, 6.) 6:3, 1:6, 6:3
Szvitolina (ukrán, 28.)–Kugyermetova (orosz) 6:4, 6:1

 

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
16 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
18 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
18 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik