Australian Open: Djokovics egy szett után feladta, Zverev az első döntős

Vágólapra másolva!
2025.01.24. 07:02
Novak Djokovics feladta, Alexander Zverev az első döntős (Fotó: Getty Images)
A tízszeres bajnok Novak Djokovics az első szett után feladta az Alexander Zverev elleni elődöntőt az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, így a német az első döntős.

Alexander Zverev pályafutása első Australian Open-döntőjére készülhet, miután Novak Djokovics az első játszma után feladta a mérkőzést. A 24-szeres Grand Slam-bajnok szerb két nappal ezelőtt, a Carlos Alcaraz elleni negyeddöntőben ápolást kért a combjára, és pénteken is kötéssel a lábán lépett pályára.

Az izomsérüléssel bajlódó Djokovics nagy csatára késztette a németet: a szettben mindketten hozták az adogatásaikat, a bréklabdáikkal ellenben nem tudtak élni. A tie-breakben Djokovics 5:6-nál adogatóként elbukta a pontot, így Zverevé lett a szett, Djokovics pedig jelezte, hogy nem tudja folytatni.

„Mindent megtettem, hogy az izomszakadás ellenére játszani tudjak. A játszma végén azonban egyre inkább fájt a lábam, és nem tudtam folytatni. Sajnos ez lett a vége, én megpróbáltam” – nyilatkozta Djokovics a mérkőzés után.

„Az elmúlt években többször is megsérültem, egyelőre nem tudom, mi az oka, több tényezőtől is függhet. Ennek ellenére megyek tovább, szeretnék még Grand Slam-tornákat nyerni. Amíg úgy érzem, van erre esélyem, addig itt leszek” – tette hozzá.

Zverev pályafutása során harmadszor jutott Grand Slam-döntőbe, 2020-ban a US Openen, tavaly pedig a Roland Garroson volt finalista, de mindkétszer veszített. A harmadik fináléjával utolérte a német örökranglistán második helyen álló Michael Stichet, az első helyen Boris Becker áll tízzel. A német kérte, hogy ne fütyüljék ki Djokovicsot, mert sérülés miatt feladta a meccset.

„Tudom, hogy mindenki fizetett a jegyért, de Novak Djokovics rengeteget tett a teniszért az elmúlt húsz évben. Ha ő úgy érzi, hogy nem tudja folytatni, akkor biztosan nem is tudja.”

A második helyen kiemelt teniszező ellenfele a címvédő és világelső Jannik Sinner lesz, aki három szettben győzte le Ben Sheltont.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Zverev (német, 2.)–Djokovics (szerb, 7.) 7:6 (7–5)-nél Djokovics feladta

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Rekordáron kelt el Novak Djokovics egyik nagy diadalt hozó teniszütője

Tenisz
2026.02.02. 10:13

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48
Ezek is érdekelhetik