Szabalenka sikere Brisbane-ben, Oszaka feladta az aucklandi döntőt, a wimbledoni győztes is visszalépett az Aus Opentől

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.01.05. 10:25
Szabalenka szetthátrányból fordított (Fotó: Getty Images)
Arina Szabalenka Brisbane-ben, Claura Tauson pedig Aucklandben nyert WTA-tenisztornát.

Arina Szabalenka egy évvel ezelőtt elveszítette a brisbane-i döntőt Jelena Ribakina ellen, most azonban ő emelhette magasba a trófeát. A fehérorosz klasszis nagy csatában győzte le Polina Kugyermetovát a vasárnapi döntőben.

Az orosz teniszező az első szettben 1:1-nél brékhátrányba került, utána azonban két játékot is nyert fogadóként. A másodikban azonban nem tudott élni az egyetlen bréklabdájával, Szabalenka ellenben kétszer is brékelt, kiharcolva a döntő játszmát. Ott Kugyermetova három adogatását is elbukta, ellenben fogadóként csak egyet hozott, így Szabalenka begyűjtötte a 18. WTA-tornagyőzelmét is.

Aucklandben Oszaka Naomi az első szettet behúzta Clara Tauson ellen, ám a japán teniszező hasi fájdalmakra panaszkodott, és a második szettre már nem állt ki. A 27 éves játékos közel három év után játszhatott ismét WTA-döntőt, és a visszalépés miatt kétségesnek tartják az Australian Open-szereplését is.

Oszaka játékára még van esély Melbourne-ben, Barborá Krejcikováéra viszont nincs. Carolina Wozniacki után a wimbledoni győztes is bejelentette, hogy nem indul az év első Grand Slam-tornáján. A 29 éves cseh teniszezőnő továbbra is hátproblémákkal bajlódik.

TENISZ, WTA-TORNÁK
Brisbane, döntő
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Kugyermetova (orosz) 4:6, 6:3, 6:2

Auckland, döntő
Tauson (dán, 5.)–Oszaka (japán, 7.) 4:6-nál Oszaka feladta

 

 

Legfrissebb hírek

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01

Fritz lesz Marozsán következő ellenfele a hallei tenisztornán

Tenisz
2026.06.17. 15:58

Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.16. 14:25
Ezek is érdekelhetik