Babos negyeddöntős párosban az abu-dzabi tenisztornán

Vágólapra másolva!
2025.02.05. 12:12
Babos Tímeáékra nagy feladat vár (Fotó: Getty Images)
Babos Tímea és az amerikai Nicole Melichar-Martinez duója bejutott a negyeddöntőbe az Abu-Dzabiban zajló, egymillió dollár összdíjazású kemény pályás női tenisztorna páros versenyében.

 

A kettős egy tajvani, orosz egységgel csapott össze a szerdai első fordulóban, és úgy tűnt, könnyedén lép tovább, miután simán hozta az első szettet, míg a másodikban már 3:0-ra vezetett. Ekkor azonban fordulat következett, Babosék háromszor is elvesztették az adogatójátékukat, ezzel pedig elment a második játszma, vagyis jöhetett a tíz pontig tartó döntő rövidítés. Ebben ismét a magyar, amerikai páros irányított, olyannyira, hogy vetélytársa csupán egy pontot tudott nyerni, így 1 óra 20 perc alatt véget ért a mérkőzés.

Babosékra a folytatásban még nehezebb feladat vár, a következő ellenfelük ugyanis az első helyen kiemelt Jelena Ostapenko, Ellen Perez lett, ausztrál duó lesz.

Babos Tímea a múlt héten a brazil Luisa Stefani oldalán győzött a linzi tornán, megszerezve pályafutása 26. trófeáját párosban.

TENISZ, ABU-DZABI
Páros, 1. forduló (nyolcaddöntő)
Babos Tímea, Nicole Melichar-Martinez (magyar, amerikai)–Hao Csing-csan, Ljudmila Szamszonova (tajvani, orosz) 6:3, 4:6, 10–1 – döntő rövidítés
 

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
3 órája

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
2025.09.12. 14:50

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Babos Tímea: A sírból hoztam vissza saját magam...

Tenisz
2025.09.02. 10:32

Hihetetlenül izgalmas meccsen jutottak a legjobb nyolc közé Babosék

Tenisz
2025.09.01. 19:51

Babosék legyőzték az amerikai tinédzsereket, bejutottak a legjobb 16 közé a US Openen

Tenisz
2025.08.30. 18:55
Ezek is érdekelhetik