Bondár Anna a selejtező második fordulójába jutott Kolozsváron

Vágólapra másolva!
2025.02.01. 12:53
Bondár bejutott a selejtező második fordulójába (Fotó :Getty Images)
Bondár Anna sikerrel vette a selejtező első fordulóját a 275 ezer dollár (107.8 millió forint) összdíjazású kolozsvári kemény pályás női tenisztornán.

A világranglistán 92. helyezett magyar játékos – akit a kvalifikációban az első helyen emeltek ki –, a spanyol Leyre Romero Gormazzal (155.) mérkőzött meg szombaton, és két szettben győzött. Az elsőben kétszer is elvette ellenfele szervajátékát, 5:2-nél a szettért adogatott, de nem járt sikerrel, végül csak két gémmel később jutott játszmaelőnyhöz. A második szakaszban mindkét fél eredményesen szervált, így rövidítésre került sor, melyben a magyar teniszező játszott pontosabban. Az összecsapás csaknem két óráig tartott. 

A 32-es főtáblára kerüléshez még egy mérkőzést kell megnyerni. Bondár következő ellenfele az orosz Anasztaszija Zaharova (139.) lesz. 

Gálfi Dalma (137.) kora délután a brit Francesca Jonesszal (154.) csap össze. 

WTA KOLOZSVÁR (kemény pálya, 275 ezer dollár)
Selejtező, 1. forduló
Bondár Anna–Leyre Romero Gormaz (spanyol) 6:4, 7:6 (7–4)

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
22 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 23:07

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
2025.09.11. 11:45

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36

Tóth Amarissa győzelemmel kezdett a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
2025.09.08. 18:26

Udvardy Panna bejutott a döntőbe Guadalajarában

Tenisz
2025.09.05. 21:05
Ezek is érdekelhetik