Marozsán bízik benne, hogy főtáblás lesz Dubaiban

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.02.20. 14:33
Marozsán Fábián Dubaiban indul legközelebb (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián két szettben kikapott Jirí Leheckától Dohában, és most a dubai ATP 500-as tenisztornára készül.

Marozsán Fábián szerdán búcsúzott Dohában, miután két szettben kikapott Jirí Leheckától. A magyar teniszező tavaly is a második körben esett ki Katarban, de most 50 pontot kapott, miközben az előző évről csak 25 megvédendő ranglistapontja volt.

„Gyors, ritmustalan mérkőzés volt, amelyen egyikünk sem játszott jól, azonban én hibáztam többet, ez döntött a végén. Lehecka jobban szervált a meccs elejétől kezdve. Labdamenetek nem igazán alakultak ki, rövid ütésváltások jellemezték a teniszünket: vagy valamelyikünk egyből beütötte a szervát, vagy a másik rontotta el a ritörnt. Előfordult, hogy akár nyolc-tíz percen keresztül első ütéses nyerők jöttek, vagy azonnali ritörnhibák. Eleinte egyébként én is jól szerváltam, aztán viszont jött a hullámvölgy és nem tudtam kijönni belőle, ő pedig elvette az adogatásomat. A második szettben így már nyugodtabb volt, és elkezdte a saját játékát játszani, sajnos kinyílt közöttünk az olló” – olvasható Marozsán menedzsmentjének közleményében.

Marozsán pénteken utazik Dubaiba, ahol egy ATP 500-as versenyen vesz részt.

„A jövő heti, dubai ATP 500-as tornán egyelőre második várakozó vagyok a főtáblára. Néztük a nevezési listát, és úgy látjuk, egy-két lemondás még lesz. Bízom benne, hogy főtábláról indulhatok, és ott is nyerek majd mérkőzést.”

A magyar teniszező számára nem sikerült jól a tavalyi dubai torna, ugyanis már az első fordulóban búcsúzott a spanyol Alejandro Davidovich ellen.

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
5 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
7 órája

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
7 órája

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
21 órája

Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2026.06.26. 20:31

Fucsovics és Marozsán a harmadik körben egymással is találkozhat Wimbledonban

Tenisz
2026.06.26. 12:17

Marozsán elődöntős a mallorcai tenisztornán

Tenisz
2026.06.25. 19:40

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22
Ezek is érdekelhetik