Tenisz: Piros Zsombor az 1. fordulóban kiesett az indiai tornán

P. K./MTIP. K./MTI
2025.02.05. 09:07
Piros Zsombor (Fotó: Getty Images, archív)
Piros Zsombor az első fordulóban kiesett a Csennaiban zajló, 160 ezer dollár összdíjazású challenger tenisztornán.

 

A verseny honlapja szerint a világranglistán 214. helyen álló, nyolcadik kiemelt magyar játékos a 16 közé jutásért a rangsorban 311. Olekszandr Ovcsarenko ellen lépett pályára szerdán. A mérkőzés első játszmájában mindkét játékos hozta az adogatójátékait, a rövidítésben viszont az ukrán volt a pontosabb.

A második szett közepén Piros brékhátrányba került, amit azonnal sikerült kiegyenlítenie, 4:5-nél azonban ismét elbukta a szerváját, s azzal – 2 óra 13 perc alatt – a mérkőzést is: 7:6 (7-4), 6:4. Piros Zsombor nem szerepelt a magyar válogatottban a múlt hétvégén Kanada ellen 3–2-re megnyert Davis-kupa-mérkőzésen, mert inkább az egyéni versenyekre koncentrál, hogy megvédje a pontjait, valamint javítsa a világranglista-helyezését.

CHALLENGER-TORNA, CSENNAI
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Ovcsarenko (ukrán)–Piros (magyar, 8.) 7:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 19:17

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.20. 16:49

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
2026.05.20. 15:22

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2026.05.19. 18:20

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42
Ezek is érdekelhetik