Djokovics már a második fordulóban kiesett Indian Wellsben

Vágólapra másolva!
2025.03.09. 10:18
Novak Djokovics korán búcsúzott Indian Wellsben (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics bombameglepetésre már a 2. fordulóban kiesett az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna férfi versenyében.

A 24 Grand Slam-tornagyőzelmével csúcstartó szerb játékost, aki az első körben erőnyerő volt, a selejtezőből szerencsés vesztesként a főtáblára kerülő holland Botic van de Zandschulp búcsúztatta három játszmában. A 37 éves sztár rosszul kezdte a mérkőzést, ugyanis 14 ki nem kényszerített hibát ütött, így kétszer elveszítette a szervajátékát a nyitó szettben. Később ugyan összeszedte magát és egyenlített, azonban a döntő játszmában ismét a riválisa kerekedett felül, aki így 6:2, 3:6, 6:1-re diadalmaskodott. Ez volt Djokovics első meccse az Australian Open elődöntője óta, melytől combsérülés miatt visszalépett.

„Nincs kifogás erre a gyenge teljesítményre. Nem jó érzés, amikor így játszok a pályán, de gratulálok az ellenfelemnek” – értékelt Djokovics, aki egy évvel ezelőtt ugyancsak a selejtező egy szerencsés vesztesétől kapott ki, akkor az olasz Luca Nardi múlta felül.

A világranglistán 85. helyen álló Van de Zandschulp a kvalifikációban kikapott az olasz Matteo Gigantétől, azonban az argentin Facundo Díaz Acosta visszalépése miatt mégis a főtáblára került, ahol az első fordulóban legyőzte az ausztrál Nick Kyrgiost (a meccset Van de Zandschulp 7:6, 3:0-s vezetésénél Kyrgios sérülés miatt feladta).

A kaliforniai sivatagban nemcsak Djokovics búcsúzott váratlanul korán, hanem a hetedikként rangsorolt orosz Andrej Rubljov és a 17. helyen kiemelt kanadai Félix Auger Aliassime is kikapott egy nappal azt követően, hogy a világranglistán második német Alexander Zverev vereséget szenvedett.

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Rekordáron kelt el Novak Djokovics egyik nagy diadalt hozó teniszütője

Tenisz
2026.02.02. 10:13

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Australian Open: nyerő helyzetből adta fel Musetti, Djokovics az elődöntőben

Tenisz
2026.01.28. 08:17

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Djokovics a 400. GS-győzelmét ünnepelte, de volt egy dühös pillanata, amely kizárást is okozhatott volna

Tenisz
2026.01.24. 13:28

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55
Ezek is érdekelhetik