Gálfi Dalma párosban is továbbjutott Antalyában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.03.26. 18:31
Gálfi Dalma egyesben és párosban is versenyben van Antalyában (Fotó: Getty Images, archív)
Gálfi Dalma az orosz Kamilla Rahimova oldalán párosban kétszettes győzelemmel a negyeddöntőbe jutott az Antalyában zajló salakpályás női challenger-tenisztornán.

A magyar, orosz kettős az első szettben kétszer is elveszítette az adogatójátékát, azonban egyenlített 0:4-ről a Tara Moore, Peangtarn Plipücs brit, thaiföldi duó ellen, majd szoros tie-breakben megnyerte a játszmát. Gálfi Dalmáék a második felvonásban 2:2 után kétszer is brékeltek, így ezt a szettet jóval simábban húzták be, s 1 óra 33 perc alatt lezárták a találkozót.

A páros – várhatóan csütörtökön – a legjobb nyolc között a Prarthana Thombare, Cseng Vu-suang indiai, kínai kettőssel találkozik, amely a 3. kiemelt Magali Kempen, Maia Lumsden belga, brit duót búcsúztatta az első fordulóban.

Gálfi egyesben is versenyben van még Antalyában, a nyolcaddöntőben a szlovén Tamara Zidansek lesz az ellenfele a tervek szerint szintén csütörtökön.

WTA 125-ÖS TORNA, ANTALYA (115 ezer dollár, salak)
1. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)
PÁROS
Gálfi Dalma, Kamilla Rahimova (magyar, orosz)–Tara Moore, Peangtarn Plipücs (brit, thaiföldi) 7:6 (7–5), 6:2

 

Legfrissebb hírek

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Csak öt játékot nyerve búcsúzott a Roland Garros bajnoka Torontóban

Tenisz
2026.08.08. 11:46

Stollárék párosa nyolcaddöntős a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 23:08

Udvardy és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.04. 09:41

Udvardy Panna továbbjutott Torontóban, Oszakával találkozik

Tenisz
2026.08.04. 08:28

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Tenisz: Udvardy Panna a negyeddöntőben búcsúzott Jászvásáron

Tenisz
2026.07.17. 20:28