Marozsán nem indul a bukaresti tenisztornán

Vágólapra másolva!
2025.03.30. 20:10
Nem indul Bukarestben Marozsán (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián visszalépett a hétfőn kezdődő bukaresti férfi tenisztornától, a Tiriac Opentől.

„Nagyon nehéz volt elengedni ezt a megméretést, mivel kiemelt lettem volna, és a világranglista-70. bosnyák teniszező ugyan nem könnyű, de verhető ellenfél, és a második fordulóban is olyan teniszezővel kerültem volna szembe, akit akár le is győzhettem volna. Az utolsó pillanatig halogattam a döntést, de nem érte meg kockáztatni, hogy esetleg rásérülök a javulóban lévő bokámra, és rámegy az egész salakszezonom” – idézte Marozsán Fábiánt a menedzsmentje által kiadott sajtóközlemény.

A magyar játékos a héten itthon készült és úgy nyilatkozott: ha a fizikai állapota engedi, a román fővárosban kezdi a salakpályás idényt. Nos, mint vasárnapra kiderült, a magyar éljátékos nem lesz ott Bukarestben. 

A problémát tendinopathia okozza, vagyis a bokájában ínt érintő sérülése van, tehát a bokája érzékennyé vált a terhelésre. Az állapotát csak jól felépített, fokozatosan növelt terheléssel lehet javítani, hogy ismét elbírja a versenytenisz magas intenzitását. Kisebb kockázatot jelent, ha Bukarestet kihagyja, és Monte-Carlóban lép pályára, mivel jobb állapotban lesz addigra és a pálya is jobb minőségű.

„Úgy tervezem, hogy legkésőbb szerdán kiutazok Monacóba. Selejtezőt kell játszanom, mivel csak 64-es tábla van, és szeretnék még előtte olyan edzőpartnerekkel készülni, akik az ATP tour szintjén játszanak hétről hétre” – közölte Marozsán.

Így csak egy magyar lesz az 596 ezer euró (234 millió forint) összdíjazású bukaresti verseny főtábláján, a címvédő Fucsovics Márton, aki az olasz Luca Nardival csap össze az 1. fordulóban.

 

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
7 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
Tegnap, 13:12

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
2025.09.10. 17:50
Ezek is érdekelhetik