Swiatek 0:6-os kezdés után jutott tovább Madridban, Szabalenka elbúcsúztatta Kosztyukot

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.30. 22:49
null
Swiatek ott van a négy között (Fotó: Getty Images)
Iga Swiatek szetthátrányból fordítva jutott be a Madridban zajló WTA-tenisztorna elődöntőjébe. Az ATP-tornán a korábban Novak Djokovicsot is elbúcsúztató Matteo Arnaldi Francis Tiafoe-t is legyőzte.

Iga Swiatek borzalmasan kezdett Madison Keys ellen, az első játszmában játékot sem tudott nyerni amerikai ellenfelével szemben. A címvédő lengyel a folytatásra feljavult, a következő két szettben két-két játékot nyert fogadóként, így bejutott a legjobb négy közé, ahol egy másik amerikaival, Coco Gauff-fal találkozik. A negyedik helyen kiemelt teniszező Mirra Andrejeva ellen győzött két játszmában. 

A felső ágon Elina Szvitolinának nem okozott gondot Ucsidzsima Mojuka felülmúlása. Sokkal keményebb meccset vívott egymással Arina Szabalenka és Marta Kosztyuk, végül a tavalyi döntőt elbukó világelső két játszmában biztosította a helyét a négy között.

Matteo Arnaldi a második körben nagy meglepetésre nyert Novak Djokovics ellen, és az olasz most egy újabb kiemeltet búcsúztatott Frances Tiafoe személyében. Arnaldi a nyolc között Jack Draperrel találkozik.

A szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Gabriel Diallo hatalmas csatában, három meccslabdát hárítva verte meg a tizenötödik kiemelt Grigor Dimitrovot.

TENISZ, MADRID
ATP-TORNA, 4. FORDULÓ
Draper (brit, 5.)–Paul (amerikai, 11.) 6:2, 6:2
Diallo (kanadai)–Dimitrov (bolgár, 15.) 5:7, 7:6 (9–7), 6:4
Arnaldi (olasz)–Tiafoe (amerikai, 16.) 6:3, 7:5

WTA-TORNA, NEGYEDDÖNTŐ
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Kosztyuk (ukrán, 24.) 7:6 (7–4), 7:6 (9–7)
Swiatek (lengyel, 2.)–Keys (amerikai, 5.) 0:6, 6:3, 6:2
Gauff (amerikai, 4.)–M. Andrejeva (orosz, 7.) 7:5, 6:1
Szvitolina (ukrán, 17.)–Ucsidzsima (japán) 6:2, 6:1

 

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
19 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik