Udvardy Panna főtáblára jutott Madridban

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.22. 19:38
null
Udvardy készülhet a 96-os főtábla küzdelmeire (Fotó: Imago)
A Madridban zajló, 7.8 millió euró összdíjazású salakpályás női tenisztorna selejtezőjének 2. fordulójában a világranglistán 136. helyen álló Udvardy Panna 75 perc alatt, 6:2, 6:3-ra legyőzte a rangsorban 109. helyet elfoglaló német Jule Miemeiert, ezzel főtáblára jutott az 1000-es besorolású versenyen.

 

Udvardy Panna karrierje során második alkalommal találkozott Jule Niemeierrel, – két éve februárban a mexikói Meridában játszott meccsükön Udvardy két, rövidítésben megnyert játszmában győzött.

Most is szorosan indult a mérkőzés, Udvardy csak két-két bréklabda hárítása után hozta első két adogatójátékát, utána viszont beindult, kétszer is elvette német ellenfele szerváját, s ezzel 36 perc alatt 6:2-re be is húzta az első játszmát. A kaposvári születésű teniszező a folytatásban sem lassított, rögtön elvette Niemeier adogatását, majd hozta a sajátját – ezzel sorozatban a nyolcadik játékot nyerte meg Udvardy. A játszma elején kiharcolt előnyét remek játékkal őrizte is, sokat elárul, hogy a német fogadóként az utolsó három játékban mindössze két labdamenetet nyert meg. Udvardy végül fogadóként, 5:3-as előnynél jutott először meccslabdához, amit ki is használt, s ezzel pályafutása során először került fel a madridi ezresen a főtáblára.

A magyar teniszező az első fordulóban a szintén a selejtezőből első kiemeltként a főtáblára jutó, a világranglistán 76. helyen álló orosz, Anna Blinkova ellen játszik majd, a találkozó győztesére pedig a világelső Arina Szabalenka vár majd a második körben. Udvardy és Blinkova eddig egyszer találkozott egymással, a 2023 januárjában az Australian Opent felvezető hobarti torna selejtezőjében lejátszott meccset az orosz 6:4, 6:3-ra nyerte.

WTA 1000-ES TORNA, MADRID (7 831 720 euró, salak)
SELEJTEZŐ, 2.FORDULÓ
Udvardy Panna–Jule Niemeier (német) 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
23 órája

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
2026.02.04. 22:14

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41
Ezek is érdekelhetik