Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.05.05. 14:29
null
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton sikerrel vette a római ATP 1000-es tenisztorna selejtezőjének első fordulóját, miután két szettben legyőzte az olasz Stefano Napolitanót.

Bár Fucsovics eredetileg a brazil Felipe Meligeni Alvesszel találkozott a selejtező első fordulójában, a 16. kiemelt visszalépése miatt az olasz Stefano Napolitano ellen lépett pályára. Ez nem volt jó előjel, hiszen az olasz mindhárom korábbi mérkőzésüket megnyerte, igaz, ezek a mérkőzések 2016-ban és 2017-ben voltak.

Fucsovics jól kezdett, az első három játékot megnyerte, Napolitano pedig nem tudott élni a bréklabdáival. 5:2-nél a magyar teniszező újra lebrékelte ellenfelét, és könnyedén hozta az első szettet.

A második játszma elején Fucsovics kétszer is elbukta az adogatását, a kettő között egy játékot nyert fogadóként. Ám hiába volt 3:1-es hátrányban, a következő öt játékot megnyerte, és bejutott a második körbe, ahol a kazah Alekszandr Sevcsenko lesz az ellenfele.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (8 055 385 euró, salak)
EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Fucsovics (magyar)–Napolitano (olasz) 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31