Nem hibáztak az esélyesek, Alcaraz és Sinner játssza a döntőt a római mestertornán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.16. 22:50
null
Carlos Alcaraz bejutott a döntőbe (Fotó: Getty Images)
Elsőként Carlos Alcaraz jutott be a római mestertorna fináléjába, miután két szettben legyőzte Lorenzo Musettit. A spanyol játékos ellenfele a világelső Jannik Sinner lesz a döntőben, aki Tommy Pault múlta felül a legjobb négy között pénteken.

Eddig hatszor csapott össze Carlos Alcaraz és Lorenzo Musetti, s ötször a spanyol teniszező nyert. A négyszeres Grand Slam-győztes egyből brékkel kezdett, majd 3:1-nél ismét elvette az olasz játékos adogatását. Musetti ugyan egyszer brékelni tudott, ám 5:3-nál ismét nem volt képes megnyerni a szervagémjét, így elveszítette a játszmát. A folytatásban két-két bréket hozott a mérkőzés, majd a tie-breakben Alcaraz bizonyult jobbnak, ezzel 2 óra 4 perc játék után bejutott a vasárnapi fináléba – a 22 éves versenyző az eddigi hét 1000-es döntőjéből hatot megnyert.

Jannik Sinner eddig négyből háromszor legyőzte Tommy Pault, aki ezúttal rendesen bekezdett, a három bréklabdájából kettős is kihasznált, így 6:1-re megnyerte az első szettet. A világelső felszívta magát, és egy 6:0-s játszmával egyenlített, majd megnyerte az utolsó felvonás első három gémjét is. Ezt követően az amerikai brékelt, majd az olasz játékos is, és ugyan Paul két meccslabdát hárított adogatóként, fogadóként már nem tudta elodázni Sinner győzelmét. A világranglista-vezető hetedszer döntőzhet mestertornán – az első kettőt elveszítette, a legutóbbi négyet viszont megnyerte –, míg Alcarazzal 12. alkalommal csaphat össze. Jelenleg a spanyol 7–4-re vezet kettejük párharcában, viszont a finálékat tekintve 1–1 az állás.

ATP 1000, RÓMA (8 055 385 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Alcaraz (spanyol, 3.)–Musetti (olasz, 8.) 6:3, 7:6 (7–4)
Sinner (olasz, 1.)–Paul (amerikai, 11.) 1:6, 6:0, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
21 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Australian Open: Sinner három szettben jutott tovább, készülhet Djokovics ellen

Tenisz
2026.01.28. 12:01

Australian Open: nyerő helyzetből adta fel Musetti, Djokovics az elődöntőben

Tenisz
2026.01.28. 08:17
Ezek is érdekelhetik