Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.05.26. 13:43
Swiatek ismét legyőzte Sramkovát (Fotó: Getty Images)
Iga Swiatek bejutott a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) 2. fordulójába, miután két szettben győzött Rebecca Sramková ellen.

Iga Swiatek a legutóbbi három kiírás győzteseként várta a Roland Garrost, de közelmúltbeli gyengébb eredményei miatt csak az ötödik helyen emelték ki. A francia nyílt teniszbajnokságon a szlovák Rebecca Sramková ellen kezdett.

A két teniszező már az idei Australian Openen is találkozott, akkor Swiatek mindössze két játékot veszítve jutott tovább. A 28 éves szlovák játékos, aki eddig Grand Slam-tornán csak egyszer jutott túl az első fordulón, ezúttal sem tudta igazán megnehezíteni a korábbi világelső dolgát.

Sramková az első három adogatását hozta, ám Swiatek ezt követően kétszer is lebrékelte, így szettelőnybe került. A második játszma elején Sramková brékkel indított, de Swiatek ismét egymás után négy játékot nyert, és bejutott a második fordulóba, amelyben Emma Raducanu lesz az ellenfele.

ROLAND GARROS (56.352 millió euró, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Ruud (norvég, 7.)–Ramos (spanyol) 6:3, 6:4, 6:2
Korda (amerikai, 23.)–Darderi (olasz) 6:2, 4:6, 6:3, 6:2
Popyrin (ausztrál, 25.)–Nisioka (japán) 7:5, 6:4, 1:2-nél Nisioka feladta
Gaston (francia)–Blanchet 2:6, 6:0, 2:6, 6:3, 6:4
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Swiatek (lengyel, 5.)–Sramková (szlovák) 6:3, 6:3
Bouzas (spanyol)–Navarro (amerikai, 9.) 6:0, 6:1
Ribakina (kazah, 12.)–Riera (argentin) 6:1, 4:6, 6:4
Sztarodubceva (ukrán)–Korpatsch (német) 2:6, 6:1, 6:4
Kugyermetova (orosz)–Tomova (bolgár) 7:5, 6:1
Raducanu (brit)–Vang Csin (kínai) 7:5, 4:6, 6:3
Montgomery (amerikai)–Parry (francia) 6:2, 6:1

 

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
13 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
14 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02
Ezek is érdekelhetik