Roland Garros: Udvardy Panna könnyű sikerrel kezdett a selejtezőben

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.05.19. 13:40
null
Udvardy Panna továbbjutott a selejtezőben (Fotó: Getty Images)
Udvardy Panna bejutott a Roland Garros selejtezőjének második fordulójába, miután két sima szettben legyőzte a japán Isii Szajakát.

Két magyar teniszező érdekelt a Roland Garros női egyesének selejtezőjében, közülük először Udvardy Panna lépett pályára.

A magyar teniszező a japán Isii Szajakával mérkőzését, akitől másfél éve a reddingi tenisztornán három játszmában kikapott. Ezúttal viszont jobban játszott a magyar teniszező, aki az első szettben kétszer is játékot nyert fogadóként, míg ázsiai ellenfele egyetlen bréklabdáját hárítani tudta.

A második szettben Udvardy megnyerte az első négy játékot, ám Isii a kettős brékhátrányából egyet le tudott dolgozni. Ezt követően Udvardy újabb játékot nyert fogadóként, majd kiszerválta a mérkőzést. 

A magyar teniszező következő ellenfele a német Ella Seidel lesz.

Gálfi Dalma is hétfőn kezdi el szereplését a selejtezőben, a második kiemelt magyar játékos a román Ana Bogdannal találkozik.

TENISZ, WTA, ROLAND GARROS, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Udvardy P.–Isii (japán) 6:2, 6:1

 

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09