Sinner lemosta a pályáról Ruudöt, egy óra játék után jutott be a római torna elődöntőjébe

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.15. 20:27
null
Jannik Sinner nagyon simán nyert (Fotó: Getty Images)
A római mestertorna férfiversenyében Tommy Paul és Jannik Sinner jutott be a legjobb négy közé, míg a hölgyeknél Jasmine Paolini az első döntős, hozzá csatlakozott Coco Gauff.

Tommy Paul ellenfele Hubert Hurkacz volt a negyeddöntőben, akit a tavalyi római negyeddöntőben is legyőzött, akkor három játszmában – ezúttal két szett és két óra is elég volt az amerikai játékos sikeréhez. Ennek ellenére nem volt olyan sima mérkőzés, mindkét játékos háromszor veszítette el az adogatását a nyitó szettben, és csak tie-breakben nyert Paul. Ezt követően csak egy brék esett, amit végig is vitt a 27 éves amerikai, így 7:6 (7–4), 6:3-ra győzött.


Internazionali BNL D'Italia 2025 - Day Eleven
Casper Ruud nem tudott mit tenni (Fotó: Getty Images)

A nap másik negyeddöntős mérkőzésén a világelső Jannik Sinner átgázolt Casper Ruudön. A norvég teniszező az első négy gémben csupán két pontot nyert, majd ugyan ehhez az első szettben hozzátett még ötöt, egy játékot sem tudott behúzni. Az olasz játékos a folytatásban sem lassított, s bár a második játszmában egy gémet engedett ellenfelének, így is elképesztően simán, mindössze 64 perc alatt megnyerte a találkozót. A világranglista-vezető a pontok 71 százalékát nyerte meg (a 77-ből 55-öt), míg a nyerők száma 22–7 volt, a ki nem kényszerített hibák 10–17 – ezek alapján még lehetett volna szorosabb a meccs, a Ruudnek mégsem volt semmi esélye, így aztán kettejük negyedik mérkőzését is Sinner nyerte meg, aki zsinórban a 25. győzelmét aratta.


A hölgyeknél Jasmine Paolini az első szettben még megszenvedett Peyton Stearnsszel, mivel az amerikai játékos 4:1-re, majd 5:3-ra is vezetett, innen fordított az olasz lány. A második játszma már nem volt szoros, a Roland Garros és a wimbledoni GS-torna tavalyi döntőse csak egy gémet veszített el ebben a felvonásban, így készülhet pályafutása második 1000-es fináléjára – az elsőt megnyerte, tavaly Dubaiban Anna Kalinszkaját verte meg három szettben.


Nagyobb küzdelmet hozott a másik elődöntős csata, igaz, nem a magas színvonal miatt. Egymás hibáiból élt Coco Gauff és Cseng Csin-ven – előbbi hét, utóbbi három kettős hibát ütött az első szettben, amelyben összesen 19 (!) bréklabda volt, s mindketten néggyel tudtak élni. Ezért aztán tie-break következett, amelyet az amerikai teniszező nyert meg. A második játszmában összeszedettebbek voltak a felek, ám sokatmondó, hogy az utolsó négy gém brékkel zárult, ebből pedig a kínai versenyző jött ki jobban, s egyenlített. Az utolsó felvonásban ismét az első szett színvonala köszönt vissza, ekkor 15 bréklabda volt, Gauff pedig újfent hét kettős hibával jelentkezett, és nem is tudta lezárni a meccset, hiába adogathatott érte 5:3-nál. Tie-breakben dőlt el a mérkőzés, melyet az amerikai játékos nyert meg, így hiába ütött a 3 óra 34 perces meccs alatt 15 kettős hibát, készülhet pályafutása negyedik 1000-es döntőjére – az első kettőt megnyerte, legutóbb, idén Madridban kikapott.

ATP 1000, RÓMA (8 055 385 euró, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Paul (amerikai, 11.)–Hurkacz (lengyel, 30.) 7:6 (7–4), 6:3
Sinner (olasz, 1.)–Ruud (norvég, 6.) 6:0, 6:1
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Alcaraz (spanyol, 3.)–Musetti (olasz, 8.)
Paul (amerikai, 11.)–Sinner (olasz, 1.)

WTA 1000, RÓMA (6 009 593 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Paolini (olasz, 6.)–Stearns (amerikai) 7:5, 6:1
Gauff (amerikai, 4.)–Cseng Csin-ven (kínai, 8.) 7:6 (7–3), 4:6, 7:6 (7–4)

 

Legfrissebb hírek

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Australian Open: Sinner három szettben jutott tovább, készülhet Djokovics ellen

Tenisz
2026.01.28. 12:01

Australian Open: Darderi csak a harmadik játszmában tudta megizzasztani Sinnert

Tenisz
2026.01.26. 10:33

Stan Wawrinka elbúcsúzott az ausztrál közönségtől

Tenisz
2026.01.24. 11:23

Sinner esélyt sem adott hazai pályán versenyző ellenfelének Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.22. 11:05

Australian Open: csak két szettet kellett lejátszania Sinnernek az első meccsén

Tenisz
2026.01.20. 11:43

Szinte biztosan sporttörténelem íródik az Australian Openen

Tenisz
2026.01.17. 13:50

Tenisz: elkerülték a sztárokat a mieink az Australian Open első körében

Tenisz
2026.01.15. 06:39
Ezek is érdekelhetik