Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Vágólapra másolva!
2025.06.11. 13:03
null
Fucsovics folytathatja Stuttgartban (Fotó: Imago)
Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe a Stuttgartban zajló, 751 ezer euró (303 millió forint) összdíjazású füves pályás tenisztornán, miután két játszmában legyőzte a francia Arthur Rinderknechet.

A világranglistán 112. Fucsovics Márton a selejtezőből került fel a 32-es főtáblára, melynek első körében, kedden a német Yannick Hanfmannt (135.) búcsúztatta. A szerdai nyolcaddöntőben a 81. helyen rangsorolt francia Arthur Rinderknech volt az ellenfele, akivel pályafutása során először találkozott.

Az első szettben mindkét játékos stabilan szállította adogatójátékait, bréklabdát nyomokban sem tartalmazott a meccs, így bő háromnegyed óra játék után jöhetett a rövidítés. Ez aztán fordulatos játékot hozott, a 33 éves Fucsovics előbb előnybe, majd hátrányba került, de 4–3-as vezetése után már nem engedte ki a játszmát a kezéből, s 52 perc alatt szettelőnyhöz jutott.

A második felvonásban a nyíregyházi teniszező 2:1-nél kihasználta az első bréklehetőségét, elvette 29 éves riválisa adogatójátékát, aki aztán a következő gém elején ápolást kért. A játék néhány perc után folytatódott, a tíz ásznál tartó Fucsovics továbbra is magabiztosan szervált, s ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy másfél óra után továbblépjen a negyeddöntőbe.

A legjobb nyolc között a később sorra kerülő Taylor Fritz (amerikai, 2.)–Quentin Halys (francia) párharc továbbjutója lesz az ellenfele. Fritz a hetedik, Halys a 47. az ATP rangsorában.

Fucsovicsnak egyébként hagyományosan jól megy a játék a stuttgarti füvön, idén hetedik alkalommal vesz részt a tornán, s negyedik alkalommal jutott el a negyeddöntőig – igaz, az elődöntőbe csak egyszer, két évvel ezelőtt jutott be.

FRISSÍTÉS, 17.15

Fucsovics a legjobb nyolc között Fritz ellen játszik, aki egy könnyebben és egy rövidítésben megnyert játszmában múlta felül Halyst. Fucsovics eddig három alkalommal találkozott Fritzcel, legutóbb két éve éppen Stuttgartban a negyeddöntőben, s akkor le is győzte az akkor a világranglistán nyolcadik amerikait. Az első két mérkőzésüket egyébként egyaránt Fritz nyerte, előbb 2023 márciusában Indian Wellsben kemény pályán, majd néhány héttel később Münchenben salakon múlta felül magyar ellenfelét – azaz füvön eddig Fucsovics a jobb.

ATP-TORNA, STUTTGART (751 ezer euró, fű)
2. forduló (a nyolc közé jutásért)
Fucsovics Márton–Arthur Rinderknech (francia) 7:6 (7–4), 6:3

 

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
11 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
17 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
18 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
2025.09.12. 14:50
Ezek is érdekelhetik