Roland Garros: Djokovics az utolsó meccsét játszhatta Párizsban

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2025.06.07. 09:14
null
Novak Djokovicsot megviselte a pénteki vereség (Fotó: AFP)
Könnyen elképzelhető, hogy nem játszik többet a Roland Garroson Novak Djokovics, minden idők legeredményesebb férfi teniszezője.

„Lehet, hogy ez volt az utolsó meccs, amit itt játszottam, nem tudom. Ezért volt a vége egy kicsit érzelmesebb a megszokottnál. Amennyiben ez volt a búcsú, akkor köszönöm a közönségnek azt a csodálatos hangulatot, amit teremtett” – nyilatkozta a 24-szeres Grand Slam-győztes a világelső olasz Jannik Sinnertől elszenvedett pénteki elődöntős vereségét követően.

A 38 éves szerb klasszis ugyanakkor megjegyezte, továbbra is kitartóan küzd majd az újabb címekért, és mindent meg fog tenni azért, hogy gyerekkora kedvenc tornáján, Wimbledonban újra a csúcsra érjen majd.

A karrierje során 100 ATP-tornagyőzelemnél tartó Djokovics hozzátette, büszke arra, hogy az elődöntőig jutott most Párizsban, ugyanis úgy érzi, nem a legjobb formájában érkezett a francia fővárosba.

Tenisz
2025.06.06. 22:40

Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

A világranglista vezetője három szoros szettben győzte le Novak Djokovicsot, ő lesz Carlos Alcaraz ellenfele a fináléban.

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
16 órája

Rekordáron kelt el Novak Djokovics egyik nagy diadalt hozó teniszütője

Tenisz
20 órája

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Australian Open: Sinner három szettben jutott tovább, készülhet Djokovics ellen

Tenisz
2026.01.28. 12:01

Australian Open: nyerő helyzetből adta fel Musetti, Djokovics az elődöntőben

Tenisz
2026.01.28. 08:17

Australian Open: Darderi csak a harmadik játszmában tudta megizzasztani Sinnert

Tenisz
2026.01.26. 10:33

Djokovics a 400. GS-győzelmét ünnepelte, de volt egy dühös pillanata, amely kizárást is okozhatott volna

Tenisz
2026.01.24. 13:28
Ezek is érdekelhetik