Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna párosban is döntős

2025.07.19. 20:57
null
Bondár Anna párosban is döntős Hamburgban (Fotó: Getty Images)
A Bondár Anna, Arantxa Rus kettős bejutott a döntőbe a Hamburgban zajló, 275 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán, miután 4:6, 7:6, 10–5-tel búcsúztatta az osztrák Julia Grabher, Sinja Kraus párost.

A 28 éves magyar teniszező alig két órával az egyesben aratott győzelme után lépett ismét pályára az északnémet városban. Az első játszmában a Julia Grabher, Sinja Kraus osztrák páros háromszor is elnyerte ellenfele adogatását, míg Bondáréknak ez csak kétszer sikerült, így Grabheréké lett a szett.

A második felvonásban 3:2 után az osztrákok brékeltek, majd a nyolcadik játékban mérkőzéslabdához jutottak, Bondárék azonban ezt hárították, aztán kétszer is elnyerték ellenfelük szervagémjét, amivel fordítottak. A magyar, holland duó 6:5 után a játszmáért szerválhatott, de nem járt sikerrel, így következett a rövidítés. Ebben viszont már a második lehetőséggel éltek Bondárék.

A döntő rövidítést a szeghalmi születésű teniszező és párja 10–5-re nyerte, így ők csapnak össze a vasárnapi döntőben az első helyen kiemelt Nadija Kicsenok, Makoto Ninomija ukrán, japán duóval.

A Hajdúszoboszlói SE sportolója az ugyancsak vasárnapi egyes fináléban a Roland Garroson elődöntős, a hamburgi tornán ötödik helyen kiemelt francia Lois Boissonnal találkozik.

WTA 250-ES TORNA, HAMBURG (275 000 dollár, salak)
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Bondár Anna, Arantxa Rus (magyar, holland)-Julia Grabher, Sinja Kraus (osztrák) 4:6, 7:6 (7-3), 10–5 

 

Legfrissebb hírek

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
7 órája

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
21 órája

Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2026.06.26. 20:31

Bondár feladta, Udvardy jutott tovább a magyar teniszcsatából Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 16:52

Nem bírt a harmadik kiemelttel, Bondár Anna búcsúzott Nottinghamben

Tenisz
2026.06.15. 16:05

Bondár és Gálfi javított, Udvardy és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.15. 10:14

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
2026.06.14. 16:06

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
2026.06.13. 13:52
Ezek is érdekelhetik