Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.27. 22:34
null
Fernandezen nem lehetett fogást találni (Fotó: Getty Images)
A kanadai Leylah Fernandez két sima játszmában legyőzte az orosz Anna Kalinszkaját a washingtoni 500-as WTA-torna női egyesének döntőjében, ezzel karrierje legnagyobb sikerét aratta.

 

Mindössze második alkalommal találkoztak egymással pályafutásuk során a világranglistán 36. kanadai Leylah Fernandez és a 48. helyen rangsorolt orosz Anna Kalinszkaja – a washingtoni 500-as besorolású női tenisztorna döntőjében adtak egymásnak randevút. Második meccsük kevésbé sikerült izgalmasra, mint az első: négy éve egy mexikói tornán valamivel több, mint két óra alatt Fernandez döntő játszmában múlta felül Kalinszkaját.

Ezúttal alig több mint fele ideig, 70 percig tartott az összecsapás: Fernandez az első játszmát 30 perc alatt nyerte meg 6:1-re, a másodikat 40 perc alatt vitte el 6:2-re, s tulajdonképpen szemernyi esélyt sem adott orosz ellenfelének.

Ezzel a 2021-es US Openen óriási meglepetésre döntőt játszó Fernandez pályafutása negyedik, egyben legrangosabb – első 500-as besorolású – tornagyőzelmét aratta.

WTA 500-AS TORNA, WASHINGTON (1 282 151 dollár, kemény)
EGYES, DÖNTŐ
Leylah Fernandez (kanadai)–Anna Kalinszkaja (orosz) 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
13 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik