Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

2025.07.17. 21:17
null
Onsz Dzsabur pihenőt tart (Fotó: Getty Images)
Egy időre felfüggeszti pályafutását Onsz Dzsabur háromszoros Grand Slam-döntős tunéziai teniszező.

A 30 éves játékos, aki korábban a második helyen is állt a világranglistán, csütörtökön a közösségi oldalán jelentette be, hogy szünetet tart a versenyzésben, mert az utóbbi időben nem érezte magát boldognak a pályán.

„Az elmúlt két évben nagyon keményen hajtottam magam, sérülésekkel és más egyéb nehézségekkel küzdöttem. Mélyen, legbelül egy ideje már nem voltam igazán boldog játék közben – írta Onsz Dzsabur, az első arab női játékos, aki Grand Slam-viadalon finálét játszott. – A tenisz gyönyörű sport, de most úgy érzem, itt az ideje, hogy egyet hátra lépjek, és végre saját magamat tegyem az első helyre, hogy lélegzethez jussak, hogy gyógyuljak, hogy újra megtaláljam az egyszerű élet örömeit.”

A 2022-es US Openen finalista tunéziai sportoló két hete, a wimbledoni tornán – ahol kétszer volt döntős, 2022-ben és 2023-ban – már az első fordulóban búcsúzott, miután fel kellett adnia a Viktorija Tomova elleni találkozóját.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
8 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
23 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Csak öt játékot nyerve búcsúzott a Roland Garros bajnoka Torontóban

Tenisz
2026.08.08. 11:46