Udvardy Panna egyesben is bejutott a második fordulóba a jászvásári tenisztornán

2025.07.15. 19:00
null
Udvardy Panna (Fotó: Getty Images)
Udvardy Panna egyesben is bejutott a második fordulóba a 275 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán, a romániai Jászvásáron.

A világranglistán 150. helyen álló, 26 éves magyar játékos a selejtezőből feljutott francia Margaux Rouvroy-val (321.) csapott össze kedden, és három szettben nyert. Az első játszmában kétszer is elvette riválisa adogatójátékát, majd a másodikban ő vesztette el kétszer is a sajátját. A harmadik szett fordulatos küzdelmet hozott, előbb Udvardy 3:0-ra elhúzott, két évvel fiatalabb ellenfele azonban sorozatban négy játékot nyerve fordított. A francia teniszező 5:4-nél két labdára volt a továbbjutástól, de a magyar játékos visszajött, majd 6:5-ös vezetésénél ő jutott először mérkőzéslabdához, amelyet ki is használt.

Az összecsapás 2 óra 18 percig tartott.

Udvardyra a nyolcadik helyen kiemelt brit Francesca Jones (104.) vár a 16 között.

Udvardy Panna – a szlovén Veronika Erjavec oldalán – hétfőn párosban is sikerrel vette a nyitó fordulót. A legjobb nyolc között a negyedik helyen kiemelt Maja Chwalinska, Anastasia Detiuc lengyel, cseh vagy az Irene Burillo Escorihuela, Andrea Lázaro García spanyol duó lesz az ellenfelük.

TENISZ
Jászvásár, 275 ezer dollár összdíjazás
Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Udvardy Panna–Margaux Rouvroy (francia) 6:3, 2:6, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03

Udvardy Panna párosban kiesett Guadalajarában

Tenisz
2026.09.14. 23:31

Udvardy Panna győzelemmel kezdett a guadalajarai WTA-tornán

Tenisz
2026.09.14. 10:20

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
2026.09.04. 23:44

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51