Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

2025.07.17. 11:42
null
Udvardy Panna újabb kört vívott meg sikerrel (Fotó: Dömötör Csaba)
Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a 275 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán a romániai Jászvásáron, majd párosban is kiharcolta a továbbjutást Veronika Erjavec oldalán.

A világranglistán 150. játékos csütörtökön a nyolcadik helyen kiemelt brit Francesca Jonesszal (104.) csapott össze – pályafutása során először. A mindkét kezén négy ujjal született ellenfél még nem járt a legjobb 100-ban, míg a 26 éves magyar megfordult már a 77. helyen is.

A romániai viadalon két-két brékkel jutottak el 4:4-ig a felek, ezután viszont a kaposvári születésű játékos hozott két gémet, így 45 perc elteltével szettelőnybe került. A folytatásban Udvardy 3:1-re elhúzott, majd fogadóként 5:2-nél még elszalasztott egy mérkőzéslabdát, de ezt követően adogatóként lezárta a másfél órás meccset.

A magyar játékosra a negyeddöntőben a hazai közönség előtt szereplő, második kiemelt Jaqueline Cristian (51.) vár, miután a román versenyző ellenfele, a horvát Jana Fett (151.) 4:1-nél feladta a mérkőzést.

Udvardy Panna a szlovén Veronika Erjavec oldalán párosban is érdekelt volt a nap folyamán, s a negyeddöntőben két szettben megverte a negyedik helyen kiemelt Maja Chwalinska, Anastasia Detiuc lengyel, cseh duót.

TENISZ
WTA 250-es torna, Jászvásár
Egyes, nyolcaddöntő
Udvardy Panna–Francesca Jones (brit, 8.) 6:4, 6:3
Páros, negyeddöntő
Udvardy Panna, Veronika Erjavec (magyar, szlovén)–Maja Chwalinska, Anastasia Detiuc (lengyel, cseh, 4.) 7:5, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09