Udvardy Pannának a döntőre már nem maradt ereje, kikapott Caliban

2025.11.01. 21:38
null
Udvardy Panna elveszítette a döntőt (Fotó: Imago Images, archív)
Udvardy Panna két sima szettben kikapott a döntőben a 115 ezer dollár (38.5 millió forint) összdíjazású kolumbiai salakpályás női challenger-tenisztornán.

A világranglistán 108. helyezett, harmadikként rangsorolt magyar játékos – aki a múlt héten a legjobb nyolcig menetelt a brazíliai Florianópolisban – előbb 7:6 (7–4), 6:3-ra megverte az első helyen kiemelt cseh Sára Bejleket (84.), kétórás pihenőt követően pedig már az ötödikként rangsorolt osztrák Krausszal (129.) állt szemben, aki ellen idén áprilisban egy spanyolországi salakos tornán két játszmában győzött.

Ezúttal az első szettben az osztrák teniszező háromszor is elnyerte Udvardy Panna adogatását, míg a magyar csak egyszer tudta brékelni, így 33 perc alatt 6:3-mal Kraus került előnybe. A folytatásban egy játékot sem nyert a 27 éves magyar teniszező, így az osztrák bő egy óra alatt győzött.

WTA 125, CALI (115 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Sinja Kraus (osztrák, 5.)–Udvardy Panna (3.) 6:2, 6:0

Tenisz
2025.11.01. 19:06

Udvardy Panna bejutott a döntőbe Caliban

A magyar teniszező az első kiemeltet búcsúztatta a kolumbiai tornán.

 

 

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
12 órája

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03

Udvardy Panna párosban kiesett Guadalajarában

Tenisz
2026.09.14. 23:31

Udvardy Panna győzelemmel kezdett a guadalajarai WTA-tornán

Tenisz
2026.09.14. 10:20

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18