Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2025.11.12. 22:30
null
Jannik Sinner már elődöntős (Fotó: Getty Images)
Bár az első játszmában alulmaradt Ben Sheltonnal szemben Félix Auger-Aliassime, a második szettet már rövidítésben behúzta, hogy aztán a harmadikban a legjobbkor brékelve 4:6, 7:6, 7:5-tel megszerezze első győzelmét az ATP-tenisz-világbajnokságon. A játéknap második egyesmérkőzésén Jannik Sinner 6:4, 6:3-ra megverte Alexander Zverevet, és bejutott az elődöntőbe.

Mindössze 41 percig tartott az első etap az első forduló két vesztese, Ben Shelton és Félix Auger-Aliassime mérkőzésén az ATP-világbajnokság egyéni versenyének Björn Borgról elnevezett csoportjában. Az első „szervarablás” a negyedik gémben történt, ekkor a két játékos eddigi egyetlen egymás elleni mérkőzését megnyerő kanadai vesztette el az adogatását, de amikor Shelton már a játszmáért szervált, eltüntette a brékhátrányt. Ám korán örült, a következő gémet ugyanis megint elbukta, s ezzel 6:4-re a játszmát is.

Félix Auger-Aliassime (Fotó: Getty Images)

A második szettben annyira magabiztosak voltak a felek a saját adogatójátékaiknál, hogy a „rendes játékidőben” mindössze egyszer volt lehetőség a másik szervagémjének elnyerésére. Ez a sansz Shelton előtt adódott, de nem tudott élni vele, így ahogyan az ilyenkor lenni szokott, rövidítés következett. A tie-breaket aztán óriási csatában 9–7-re a kanadai nyerte – Shelton három játszmalabdát is hárított –, így kezdődhetett minden elölről.

A döntő szettben ugyan Shelton oldalán volt egy kis ijedtség – az amerikainak a negyedik gémben két bréklabdát is hárítania kellett –, nagyjából ugyanolyan mederben folyt a küzdelem, mint az előző felvonásban. Közelgett az újabb tie-break, amikor Auger-Aliassime 6:5-ös vezetésénél Shelton adogatott, a kanadai három meccslabdához jutott, s a harmadikat meg is csinálta, így 4:6, 7:6, 7:5-re megnyerte a 2 óra 26 percig tartó összecsapást.

Jannik Sinnernek két bréklabdát is hárítania kellett az első gémben, utána viszont ő is stabilan hozta az adogatójátékait. Alexander Zverev is jól játszott a szervagémjei során, de a legrosszabbkor, 5:4-es hátrányban ingott meg, és az olasz teniszező kihasználta a harmadik játszmalabdáját.

A négyszeres Grand Slam-győztes a folytatásban 1:1-nél semmi 40-ről fordított, majd 3:2-nél brékelte a német játékost, aki előtt aztán ott volt az esély a visszabrékre, ám egyetlen lehetőségével nem tudott élni. Zverev meccsben maradt, Sinner viszont gond nélkül kiszerválta az 1 óra 38 percig tartó mérkőzést.

Sinner sorozatban ötödször verte meg Zverevet, de legalább a német elkerülte azt a megaláztatást, amely november 1-jén érte, amikor a dél-tiroli klasszis 6:0, 6:1-gyel mosta le a pályáról Párizsban. A 24 éves világranglista-2. tehát hibátlan maradt, és ott van az elődöntőben.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO (15 500 000 dollár, fedett kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Björn Borg-csoport
Félix Auger-Aliassime (kanadai, 8.)–Ben Shelton (amerikai, 5.) 4:6, 7:6 (9–7), 7:5
Jannik Sinner (olasz, 2.)–Alexander Zverev (német, 3.) 6:4, 6:3

Az állás: 1. Sinner 2 pont, 2. Zverev 1 (2:2), 3. Auger-Aliassime 1 (2:3), 4. Shelton 0

 

Legfrissebb hírek

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Australian Open: Sinner három szettben jutott tovább, készülhet Djokovics ellen

Tenisz
2026.01.28. 12:01

Szabalenka, Szvitolina és Zverev is bejutott az elődöntőbe az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 10:02

Australian Open: Shelton remek játékkal helyettesítette Djokovicsot

Tenisz
2026.01.26. 14:23

Australian Open: Darderi csak a harmadik játszmában tudta megizzasztani Sinnert

Tenisz
2026.01.26. 10:33

A Como megszórta a Torinót, története legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 17:03
Ezek is érdekelhetik