Fucsovics Márton szettveszteség nélkül jutott a második körbe az Australian Openen

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Melbourne
Vágólapra másolva!
2026.01.18. 09:48
null
Fotó: Getty Images, archív
Fucsovics Márton nehéz első játszma után uralni tudta a mérkőzést argentin riválisa ellen az Australian Openen.

Szívós argentin ellenfelet kapott az első körre Fucsovics Márton az Australian Openen, Camilo Ugo Carabelli tavaly itt az első körben rendesen megdolgoztatta az amerikai Learner Tient, aki ötszettes sikere után hazaküldte a 2024-es döntős Danyiil Medvegyevet.

Masszív adok-kapokot követően adogatott a szoros első szettért a nyíregyházi játékos, azonban Ugo Carabelli remek elütéssel két bréklabdához jutott, amelyből a másodikat értékesítette is. A következő gémben újra adódott lehetősége Fucsovicsnak egy maratoni és fantasztikus labdamenetet követően, viszont nem tudott élni vele. A következővel ugyanakkor igen, Ugo Carabelli szélesre ütött egy nyesést. Brutálisan hosszú volt az első felvonás, pláne annak fényében, hogy előtte az ukrán Marta Kosztyuk a torna eddigi legnagyobb meglepetéseként hihetetlen, három tie-breaket hozó találkozón kapott ki Elsa Jacquemot-tól – csaknem három és fél óra után.

Színvonalas meccset játszottak a felek, rövidítésben kellett végül eldöntenie a sorsát az első játszmának, amelyben 5–5-nél bámulatos röptével lett szettlabdája Fucsovicsnak, majd agresszív tenyeresének köszönhetően le is zárta a maratoni nyitó felvonást. 

A történtek benne is maradtak a dél-amerikaiban a második játszma elején, érkezett a korai brék, honfitársunk irányította a játékot. Egyre magabiztosabb lett, 5:1-nél kiszerválta a második játszmát, közel került a győzelemhez.

A harmadik játszmában 1:1-nél adódott két fogadóesélye Fucsovics Mártonnak, az elsőt rögtön meg is tudta csinálni a kissé hitehagyottá váló Ugo Carabellivel szemben. Zúgott a „Ria, ria, Hungária", ám váratlanul, két kettős hiba miatt is visszajött az argentin (2:2). Hála az égnek, azonnal érkezett az újabb brék, majd még egy, és bő 2 óra 25 perc elteltével sikerült befejezni az összecsapást. 

A következő körben, ha minden igaz, jöhet egy nagy rangadó a kazah Alekszandr Bublik ellen.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (111 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Fucsovics Márton–Camilo Ugo Carabelli (argentin) 7:6 (7–5), 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Australian Open: női játékosaink készen állnak a kihívásra

Tenisz
11 perce

„Bármi megtörténhet Rinderknech ellen” – interjú Marozsán Fábiánnal

Tenisz
2 órája

Szinte biztosan sporttörténelem íródik az Australian Openen

Tenisz
21 órája

Tenisz: elkerülték a sztárokat a mieink az Australian Open első körében

Tenisz
2026.01.15. 06:39

Egy amatőr teniszező nyerte meg az egymillió dollárt az amatőr-profi versenyen

Tenisz
2026.01.14. 16:55

Aus. Open: túl korán örült, kiesett a selejtezőben az osztrák teniszező – videó

Tenisz
2026.01.14. 11:05

Adelaide-i tenisztorna: Fucsovics Márton a nyolcaddöntőben búcsúzott

Tenisz
2026.01.14. 08:15

Udvardy Panna jobban van, elhagyta a kórházat

Tenisz
2026.01.13. 11:27
Ezek is érdekelhetik