Salakon is legyőzte Alcarazt, Sinner nyert Monte-Carlóban

V. H. L.V. H. L.
2026.04.12. 17:46
null
Mesterhármas: Jannik Sinner sorozatban harmadik 1000-es tornáját is megnyerte (Fotó: Getyt Images)
Sorozatban harmadik idei 1000-es trófeáját nyerte meg Jannik Sinner, aki az Indian Wellsben és Miamiban kemény pályán aratott győzelme után a monte-carlói salakos ATP-verseny döntőjében 7:6, 6:3-ra nyert legnagyobb vetélytársa, a világranglista-vezető Carlos Alcaraz ellen. Az olasz sikere egyben azt is jelenti, hogy hétfőtől leváltja Alcarazt férfi profi teniszezők rangsorának élén.

Az idén először találkozott egymással döntőben a világelső Carlos Alcaraz és üldözője, az ATP-ranglistán második Jannik Sinner. A két zseni eddig tizenhatszor nézett egymással farkasszemet, a spanyol ebből tízszer, a dél-tiroli hatszor diadalmaskodott. Legutóbbi csatájukat a 2025-ös ATP-világbajnokságon vívták, akkor Sinner két szettben nyert.

Mint ahogy most is az övé lett az első játszma: első adogatójátékát ugyan elvesztette, de rögtön visszabrékelt, s mivel ezután „helyreállt a világ rendje”, a két klasszis el is ment a rövidítésig. A tie-breakben először Alcaraz rontott, s az adogatásait addig magabiztosan hozó Sinner előtt két játszmalabda is adódott: az elsőt saját szervájából még elrontotta, ám rögtön megcsinálta a második minibrékjét, így megnyerte a felvonást.

Az olasz teniszező a döntő játszmában is élesebb volt: noha ismét övé volt az első elvesztett szervagém, két játékkal később eltüntette spanyol kollégája brékelőnyét, majd 4:3-nál ismét övé lett Alcaraz adogatójátéka. Az idén Indian Wellsben és Miamiban is nyertes Sinner rögtön első meccslabdáját megcsinálta, és a tavalyi elvesztett Roland Garros-döntő után, ezúttal salakon is le tudta győzni legnagyobb vetélytársát, ami azt jelenti, hogy hétfőtől ő lesz az új világelső.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO
EGYES, DÖNTŐ
Sinner (olasz, 2.)–Alcaraz (spanyol, 1.) 7:6 (7–5), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
Tegnap, 14:49

A FIFA vizsgálatot indít az argentinok ellen a vb-döntőben történtek miatt

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:14

Vb 2026: hat évtized alatt az argentin a második csapat lövés nélkül

Foci vb 2026
2026.07.20. 16:02

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Öt ok, amely miatt különleges volt a wimbledoni tenisztorna

Tenisz
2026.07.14. 11:18

Sinner újra megmutatta, miért a világ legjobbja, Zverev egyre veszélyesebb – a wimbledoni döntősök nyilatkozatai

Tenisz
2026.07.12. 22:25

Nézze meg a wimbledoni torna döntőjének legszebb labdameneteit! – videó

Tenisz
2026.07.12. 22:07

Sinner parádés tenisszel, szetthátrányból védte meg a címét Wimbledonban

Tenisz
2026.07.12. 21:01