Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Miután a Roland Garroson a második fordulóban búcsúzott Jannik Sinner, Wimbledonnak is toronymagas esélyesként futott neki, de a párizsi blama jelezte, a dél-tirolit sem csak Carlos Alcaraz képes legyőzni (aki még a füves pályás Grand Slam-tornán sem vehet részt csuklósérülése miatt). A címvédő kellemetlen ellenfelet kapott az első fordulóra, még akkor is, ha a világranglistán 50. helyezett Miomir Kecmanovicsot (akit Marozsán Fábián júniusban kétszer is megvert) eddig négyből négyszer legyőzte. Kellemetlenül is alakult a meccs Sinnernek, aki 4:4-nél elveszítette az adogatójátékát, majd a szerb teniszező egy love game-mel lezárta a szettet.
A világelső a második játszma második gémjében brékelt, amit végig tudott vinni, így egyenlített, ám innen sem alakult simán az összecsapás. Ráadásul a harmadik felvonásban 2:2-nél elesett, ami miatt vérezni kezdett a lába, s aztán vérfoltos cipőben játszotta le a meccset, de mint a mérkőzés után elmondta, ez rosszabbul nézett ki, mint amilyen érzés volt. Sinnert ez tehát nem akadályozta a pályán, ennek ellenére a harmadik szettet is elveszítette, Kecmanovics rendkívül stabilan teniszezve behúzta a tie-breaket.
Sinner a folytatásban sem brillírozott, azonban ellenfele mintha többször megremegett volna a nagy lehetőség kapujában, így ismét jött az egyenlítés, ráadásul dupla brékkel. A döntő játszmában Kecmanovics az első két szervagémjét hozta, utána viszont az olasz kihasználta az első bréklabdáját a szettben, és már különösebb gond nélkül megoldotta a feladatot, ezzel 3 óra 32 perc alatt továbbjutott. A második fordulóban a portugál Nuno Borges vár a négyszeres Grand Slam-győztesre.
Több kiemelt is elhullott a férfiaknál az első körben, Casper Ruud és Luciano Darderi is három szettben kapott ki, Cameron Norrie pedig selejtezős ellenféllel szemben maradt alul öt játszmában.
WIMBLEDONI TENISZBAJNOKSÁG, LONDON (64.2 millió font, fű)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ
Sinner (olasz, 1.)–Kecmanovics (szerb) 4:6, 6:3, 6:7 (6–8), 6:2, 6:3
Zheng (amerikai)–Norrie (brit, 26.) 6:7 (7–9), 6:2, 6:7 (2–7), 6:3, 7:6 (10–4)
Ofner (osztrák)–Medjedovics (szerb) 1:6, 6:2, 4:6, 6:3, 6:4
Hurkacz (lengyel)–Ruud (norvég, 11.) 6:4, 6:2, 7:6 (9–7)
Fonseca (brazil, 24.)–Bautista (spanyol) 7:6 (7–4), 6:4, 6:3
Borges (portugál)–Boyer (amerikai) 6:3, 7:5, 7:5
Cicipasz (görög)–Gaston (francia) 6:1, 6:4, 6:2
Quinn (amerikai)–Darderi (olasz, 14.) 7:6 (9–7), 7:5, 6:2
Kvon Szun U (dél-koreai)–Landaluce (spanyol) 6:4, 6:3, 6:3
Prizmic (horvát)–Walton (ausztrál) 4:6, 7:6 (7–3), 6:4, 6:2
Struff (német)–Báez (argentin) 6:1, 7:6 (7–4), 4:6, 2:6, 7:5
Marozsán–Tirante (argentin) 7:5, 6:3, 6:4
Medvegyev (orosz, 8.)–Cilic (horvát) 6:1, 6:2, 6:4
Rinderknech (francia, 25.)–Tarvet (brit) 7:6 (7–4), 7:6 (7–4), 4:6, 7:5
Vallejo (paraguayi)–Mejía (kolumbiai)
Davidovich (spanyol, 22.)–J. M. Cerúndolo (argentin)
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–Sevcsenko (kazah)
De Jong (holland)–Hijikata (ausztrál)
Nakashima (amerikai, 28.)–Pinnington Jones (brit)
Djokovics (szerb, 7.)–Vu Ji-ping (kínai)
Korábban
Fucsovics–Van Assche (francia) 6:3, 4:0-nál Van Assche sérülés miatt feladta
Tien (amerikai, 16.)–Svrcina (cseh) 6:1, 6:4, 6:7 (4–7), 6:3
Jódar (spanyol, 23.)–Gill (brit) 6:3, 6:3, 7:5
Carreno (spanyol)–Shapovalov (kanadai) 6:3, 7:6 (9–7)-nél Shapovalov sérülés miatt feladta
Brooksby (amerikai)–Vukic (ausztrál) 7:6 (9–7), 6:1, 6:1
Buse (perui, 31.)–Nava (amerikai) 7:6 (7–3), 3:6, 7:5, 6:0
Mocsizuki (japán)–Basing (brit) 6:3, 6:0, 6:0
Paul (amerikai, 21.)–Müller (francia) 6:1, 6:2, 6:1
Szafiullin (orosz)–Rubljov (orosz, 12.) 6:4, 6:7 (6–8), 3:6, 6:3, 7:6 (14–12)
Van de Zandschulp (holland)–Kovacevic (amerikai) 6:3, 6:7 (2–6), 6:4, 6:0
Mérida (spanyol)–Carabelli (argentin) 4:6, 3:6, 6:2, 3:0-nál Carabelli sérülés miatt feladta
Damm (amerikai)–Trungelliti (argentin) 7:6 (7–5), 6:7 (5–7), 7:6 (7–2), 7:6 (7–5)








