US Open: Zverev nagy csatában fordított, de a nap embere a veterán Monfils

Kezdetben úgy tűnt, Gaël Monfils legfeljebb a születésnapját ünnepelheti meg kedden, ha a vereség után lesz kedve hozzá, de aztán a francia klasszis átszervezte a napját: a simán elvesztett első játszma után elkapta a fonalat, és tulajdonképpen lemosta a pályáról a paraguayi Adolfo Daniel Vallejót, aki életkorát tekintve (22) akár a fia is lehetne. Az utolsó idényét teljesítő Monfils karrierje 34. győzelmét aratta a US Openen – egyetlen francia teniszezőnek sincs több –, és sikerének hála még legalább egy meccs vár rá.
A legutóbbi 50 évben Monfils a harmadik olyan férfi teniszező, aki 40 évesen vagy idősebb korában mérkőzést tudott nyerni a US Openen: a kétszeres itteni bajnok Ken Rosewall 42 esztendősen tett ilyet 1977-ben, míg a torna trófeáját ötször elhódító Jimmy Connors 40 évesen jutott túl az első fordulón 1992-ben. Monfils következő ellenfele egy Vallejónál is fiatalabb játékos, a 20 éves Learner Tien lesz, aki gyerekként egyik példaképeként rajongta a franciát.
Alexander Zverevnek már az első szettben is nehéz dolga volt Lorenzo Sonegóval, de az ötödik játszmalabdáját értékesítve vezetést szerzett. A következő két, szintén kiélezett játszma hajrájában a rutinos olasz volt higgadtabb, megfordította a meccset, és a negyedikben 5:4-nél csupán kétlabdányira volt az első kiemelt kiejtésétől. Azonban nem sikerült brékelnie, a következő gémben Zverevnek igen, a német be is húzta a szettet. Az ötödik játszmában korábban, 2:2-nél jött a Zverev-brék, és bár Sonego harcolt az utolsó töltényig – 5:3-nál visszahozta 0:30-ról az adogatójátékát –, elmaradt a meglepetés, az első kiemelt uralta az utolsó labdameneteket.
Az Arthur Ashe Stadion közönsége örömmel nyugtázta, hogy a nőknél Coco Gauff remek formában rugaszkodott neki a tornának, simán megverte a török Zeynep Sönmezt, és kiválóan szórakoztatta népes táborát Alexandra Eala is: 2022 itteni juniorbajnoka az első játszmában első szervái 84 százalékából pontot csinált a selejtezőből érkező Mary Stoiana ellen, és a második szettben sem nagyon fékezett.
Ami pedig a csúszást illeti, jelen állás szerint Marozsán Fábián és Michael Zheng találkozója magyar idő szerint szerda este 19 órakor kezdődik.
US OPEN, NEW YORK (108 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Zverev (német, 1.)–Sonego (olasz) 6:4, 3:6, 6:7 (7–9), 7:5, 6:4
Géa (francia)–J. Cerúndolo (argentin) 6:3, 2:6, 3:6, 6:3, 6:1
Musetti (olasz, 13.)–Fery (brit) 6:3, 6:3, 7:5
Monfils (francia)–Vallejo (paraguayi) 6:2, 1:6, 6:2, 6:0
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Mertens (belga, 23.)–Quevedo (spanyol) 6:4, 6:4
Olijnikova (ukrán)–Brantmeier (amerikai) 6:4, 6:4
Potapova (osztrák, 24.)–Semenistaja (lett) 6:2, 6:2
Bouzas (spanyol)–Vidmanová (cseh) 6:3, 6:4
Jeanjean (francia)–Rus (holland) 7:6 (8–6), 6:2
Gauff (amerikai, 4.)–Sönmez (török) 6:3, 6:4
Eala (Fülöp-szigeteki, 17.)–Stoiana (amerikai) 6:1, 6:2

Fucsovics akár egy évre is abbahagyhatja a teniszt









