Tokió 2020: az NHL-főnök szerint már kifutottak az időből

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.29. 11:01
null
Bettmannek kétségei vannak (Fotó: Getty Images)
Gary Bettman, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetője szerint már túl vannak azon az időponton, amikor dönteni kellett volna a játékosok szerepléséről a jövő évi, pekingi téli olimpián.

Az NHL főnöke kifejtette, az elmúlt 15 hónapban kellő rugalmasságról tettek tanúbizonyságot a versenynaptár összeállítását illetően, de már túl rövid az idő a következő szezon programjának közzététele előtt. Bettman közölte, a július 23-i amatőrbörze (draft) előtt mindenképpen el akarják készíteni a végleges programot, olimpiai szünettel vagy anélkül.

Bettman kifejtette, hogy komoly kétségeik vannak afelől, hogy a járványhelyzetben az egészségügyi, biztonsági, logisztikai, biztosítási és marketingfeladatokat, illetve a tévés közvetítéseket mérlegre téve ésszerű-e elengedniük a játékosokat februárban a téli játékokra.

Az NHL-játékosok 1998-tól öt egymást követő olimpián vettek részt, de legutóbb, 2018-ban nem álltak rendelkezésre.

Bettman azt is bejelentette, hogy Las Vegasban rendezik meg a 2021–2022-es idény All Star-gáláját, pontos időpontot egyelőre nem adott.

Eldőlt az is, hogy a következő, 13. Winter Classicon a Minnesota Wild fogadja a St. Louis Bluest. Az összecsapásra a Minnesota Twins MLB-csapat otthonául szolgáló Target Field stadionban kerül sor január elsején.

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
10 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
Tegnap, 7:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik